2015. február 25.

Mandulás-diós-kakaós sütemény

Próbálok olyan süteményeket készíteni, amelyek alacsonyabb szénhidráttartalmúak, felvágáskor nem esnek szét atomjaikra, de nem is olyan szárazak, mint a fűrészpor. Jah, és ne legyenek kókuszosak, mert azt a célszemély nem szereti (és ki is szúrja rögtön, ha valamelyikben akár egy kevés is akad...).

Ez pl. jól sikerült (a fotó kevésbé, bocs....), úgyhogy teszem ide, hogy el ne felejtődjön.



Hozzávalók kb. 25 x 18 cm-es tepsihez, 18 szelethez

3 nagyobb tojás
15 dkg nyírfaporcukor
10 dkg mandulaliszt
10 dkg darált dió
1 csomag sütőpor (12 g)
3 evőkanál kakaópor
1 csipet só
150 g kefir

2 dkg durvára darált dió
2 dkg durvára darált mandula
4-5 evőkanál nem túl híg, savanykás lekvár vagy dzsem

A tojást a cukorral alaposan felverjük. Közben a mandulalisztet, a darált diót, a sütőport, a kakaót és a sót összevegyítjük, majd a habos tojáshoz forgatjuk. A kefirrel elkeverjük, majd a kizsírozott-lisztezett (vagy sütőpapírral bélelt) tepsibe simítjuk. A tetejére potyogtatjuk kiskanalanként a lekvárt, majd meghintjük a darabos dióval és mandulával.

175 fokos, légkeveréses sütőben 30-35 perc alatt megsütjük; a 20. perc táján letakarjuk fóliával, hogy ne piruljon túl a teteje. Akkor van készen, ha a közepét kissé megnyomva nagyjából szilárdnak érezzük. Teljesen kihűtve szeleteljük.

Tipp: ha valakinek nem elég édes, tálalás előtt megszórhatja még kevés (nyírfa)porcukorral. Számításaim szerint 1 szelet 12-14 g szénhidrátot tartalmaz.

2015. február 18.

Zelleres rakott krumpli

Tudom, tudom, sok ember a zeller puszta említésétől is hidegrázást kap. Jómagam is nagyon sokáig ezt a tábort erősítettem, de mára buzgó híve lettem. Mostanában ez nagy szerencse: miután nagyon alacsony a szénhidráttartalma, a diétánkban remekül használható, ezért sokszor kombinálom más zöldségekkel. A következő Kifőztükös recept is így született, finom lett, többször volt már ismétlés belőle. 



Hozzávalók 2 személyre, kb. 20 x 20 cm-es sütőtálhoz

70 dkg zeller
30 dkg krumpli
10 dkg póréhagyma
4 főtt tojás
2,5 dl tejföl
1 dl tej
3 dkg vaj
20 dkg füstölt vagy lángolt kolbász

őrölt bors
morzsolt majoránna
petrezselyemzöld
a sütőtál kenéséhez:
zsiradék
a tetejére:
1 maréknyi reszelt sajt

A megtisztított zellert és krumplit hasonló vastagságú szeletekre vágjuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. A vajat felolvasztjuk, hozzákeverjük a tejfölt, a tejet, kicsit sózzuk, borsozzuk, majd félretesszük. A tojást, a kolbászt és a pórét felszeleteljük. 
A sütőtálat kikenjük, és a zelleres krumpli harmadát az aljára borítjuk. Sózzuk, borsozzuk, kevés majoránnát szórunk rá, és 3-4 evőkanálnyi tejfölös keverékkel meglocsoljuk. 2 tojást szeletelünk rá, sózzuk, és a kolbász felét is rátesszük. Erre kerül a zelleres krumpli második harmada, majd újra tojás és kolbász, végül a maradék zelleres krumpli zárja a sort. Ráöntjük a maradék tejfölös keveréket, megszórjuk a sajttal, és 200 fokra melegített sütőben kb. fél óra alatt átsütjük.

Tipp: ebből az ételből egy adag 38-40 g szénhidrátot tartalmaz; a sima rakott krumpli kb. 60 dkg krumpliból kb. 70-72 g....

2015. február 15.

Tojástekercs vöröshagymacsírával

Szupergyors, finom étel reggelire vagy vacsorára. A plusz ízt, illetve a különlegességét a Bioháló finom csírája adja, érdemes kipróbálni!:) Kifőztükös recept, a februári számból.



Hozzávalók személyenként, kb. 28 cm-es serpenyőhöz

2 nagy tojás
1 teáskanál tejföl
1 teáskanál étkezési keményítő
1 evőkanálnyi reszelt sajt

őrölt bors
aprított petrezselyemzöld
a sütéshez:
1 evőkanál olaj
a töltelékhez:
5-6 dkg túró
3 dkg füstölt, húsos szalonna
1-2 teáskanálnyi tejföl
őrölt bors
vöröshagymacsíra (ízlés szerint)
a díszítéshez:
vöröshagymacsíra

Először a tölteléket készítjük el. A szalonnát késes aprítógépben felaprítjuk, elkeverjük a túróval és annyi tejföllel, hogy sűrű krém legyen belőle. Borssal ízesítjük, és ha szükséges, sózzuk. 
A tekercshez a tojást a tejföllel, a keményítővel és a sajttal felverjük, sóval, borssal, petrezselyemmel fűszerezzük. Serpenyőben, forró olajon elterítjük a masszát, és közepes lángon addig sütjük, amíg a teteje is kissé meg nem szilárdul; vigyázzunk, ne süssük túl, mert akkor száraz lesz. Ekkor a lepényt óvatosan tálra csúsztatjuk, rákenjük a túrókrémet, gazdagon megszórjuk csírával, és szorosan feltekerjük. Kettévágjuk, tányérra helyezzük, a tetejére is hintünk kevés csírát. 

Azonnal, forrón tálaljuk.

2015. február 11.

Szirnyiki

...avagy orosz túrópalacsinta. Miután már jó ideje várólistán volt Piszke bejegyzése alapján, időről időre vágyakozva gondoltam, hogy majd egyszer megcsinálom, de mindig más lett helyette. Az egyik napra volt maradék húsos bableves, és döntöttem, hogy namármostakkor végre szirnyikit eszünk:) Gondolkoztam, hogy kicsit változtatok, de győzött a józan ész, hogy legalább egyszer készüljön el a leírás szerint. Azért egy pici lisztet kispóroltam belőle, meg felcseréltem a finomlisztet tönköly fehérlisztre, ezek jók voltak a lelkiismeretem megnyugtatására, és biztosan nem rontottak a végeredményen:) 

Éééés igaza van Piszkének, a palacsinta tényleg nagyon finom!:) Azért legközelebb kettőnknek kicsit többet sütök fél adagnál, mert az uram éhes maradt (persze, mert a bableves olyan most nálunk, hogy kevesebb a bab, több a zöldség és a hús, és az utóbbiból ez alkalommal sajnos nem maradt elég). Nekem 5,5 cm-es szaggatóm van, azzal készítve 24-26 szirnyiki lesz belőle. Az egész adag szénhidráttartalma kb. 62-65 g.



Akkor a hozzávalók nálam (3-4 személyre)

50 dkg túró
2 tojás
4 dkg nyírfaporcukor
4 dkg tönköly fehérliszt
1 citrom reszelt héja
1 teáskanál vaníliakivonat
1 csipet só
a formázáshoz:
liszt
a sütéshez:
kb. 5 dkg vaj
a tálaláshoz:
kb. 4 evőkanálnyi tejföl kevés nyírfaporcukorral elkeverve

A túrót, a tojások sárgáját és a cukrot botturmixszal simára dolgozzuk. Hozzáadjuk a lisztet, a citromhéjat, a vaníliát. A sóval kemény habbá vert tojásfehérjét beleforgatjuk, és a masszát legalább fél órát pihentetjük.
A munkafelületet bővebben megszórjuk liszttel. Rákanalazzuk a túrókrémet, és vizes kézzel kb. 1 cm vastagra igazítjuk, vigyázva, hogy az alul a liszt megmaradjon. Lisztbe mártott szaggatóval kiszaggatjuk. 1,5-2 dkg vajat széles serpenyőben felolvasztunk, és közepes lángon, oldalanként 4-5 perc alatt a kis palacsintákat pirosra sütjük, majd papírtörlőre téve lecsöpögtetjük. A maradék masszát újra lisztes felületre pakoljuk, szaggatjuk, és a serpenyőbe újra vajat téve kisütjük. 

Még melegen, cukros tejföllel tálaljuk. Nyammmmm, máris ismételném:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin