2017. március 31.

Kókusztejes-currys húsgolyó


Egy nagy kedvenc – naná, hogy indiai ízesítésű étel :) – a februári Kifőztük magazinból :)

kokusztejes_currys_husgolyok_fekvo.JPG


Hozzávalók 3-4 személyre
60 dkg darált marhahús
2 evőkanál zabkorpa
1,5 cm friss gyömbér
1-2 gerezd fokhagyma
1 tojásfehérje
1 evőkanál zöld currypaszta
1 evőkanál halszósz
1 kávéskanál Meru kókuszvirágcukor
1 teáskanál só
1 kisebb fehér hagyma
a sütéshez:
2 evőkanál Barco kókuszolaj
a szószhoz:
1 dl Del Coco kókusztejszín
1 evőkanál zöld currypaszta
a tálaláshoz:
párolt basmati rizs
1 evőkanál aprított koriander- vagy petrezselyemzöld
citromgerezdek

A húsra reszeljük a gyömbért és a fokhagymát, hozzáadjuk a tojásfehérjét, a currypasztát, a halszószt, a kókuszvirágcukrot, a sót és a felaprított hagymát. A zabkorpával együtt alaposan összedolgozzuk, és a masszából pingponglabdányi méretű golyókat formázunk. Széles serpenyőben felhevítjük a kókuszolajat, és – ha nem férnek el kényelmesen, akkor 2 részletben – közepes lángon, 12-15 perc alatt körbesütjük a gombócokat. Tányérra szedjük, félretesszük.
A serpenyőbe óvatosan 1/2 dl vizet öntünk, majd rátöltjük a megmaradt kókusztejet. 1/2 percet forraljuk, belekeverjük a currypasztát, majd a golyókat visszatéve kis lángon, lefedve 10 percig pároljuk. Ezután a fedőt eltávolítva kissé beforraljuk a szószt. 
A húsgolyókat párolt rizzsel körítve, korianderzölddel megszórva, citromlével meglocsolva tálaljuk.

2017. március 29.

Lekváros és kakaós kelt kifli

Szintén a Kifőztük magazinban megjelent recept, de ez most (majdnem) hagyományos, csak a nyírfacukor könnyített kicsit a szénhidráttartalmán – így a süti nagyobbik része ajándékba ment :)



Hozzávalók 40 kicsi kiflihez
35 dkg liszt + a nyújtáshoz
15 dkg rétesliszt
2,5 dkg friss élesztő
1 teáskanál cukor
2 evőkanál (nyírfa)cukor
2 dl langyos tej
10 dkg natúr joghurt
1/2 dl olaj
1 csipet só
a töltelékhez:
sűrű szilvalekvár
3 evőkanál (nyírfa)cukor
1 evőkanál kakaópor

1 evőkanál sárgabarackdzsem
2-3 teáskanál olaj
a kenéshez:
1 kisebb tojás

A langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztekhez öntjük, hozzáadjuk a sót, a nyírfacukrot, a joghurtot, az olajat, és kidagasztjuk. A kész, puha tésztát letakarva a duplájára kelesztjük. 
A tésztát kétfelé vesszük, és mindegyiket 35-40 cm átmérőjű körlappá nyújtjuk, vékonyan megolajozzuk. Először 4 felé vágjuk, majd a negyedekből további 5-5 körcikket alakítunk ki. A széles végükre 1-1 kiskanálnyi szilvalekvárt adagolunk, és innentől kezdve feltekerjük. A másik körlapot – miután szintén 20 részre osztottuk – kevés sárgabarackdzsemmel megkenjük, kakaós cukrot kanalazunk a körcikkek széles végére, és kifliket formázunk belőlük. Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk, felvert tojással megkenjük, és légkeveréses, 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt világosbarnára sütjük. Langyosan vagy hidegen kínáljuk.

2017. március 28.

Omlós mogyorós keksz


Ez a recept is a Természetes,com jóvoltából készült, és a Kifőztük magazinban jelent meg.




Hozzávalók 30-35 db-hoz
20 dkg darált török mogyoró
15 dkg finomra aprított kókuszreszelék
10 dkg nyílgyökérliszt
1 teáskanál gluténmentes sütőpor
1 csipet himalájai só
1 citrom reszelt héja
1 kávéskanál szteviapor
4 tojássárgája
15 dkg folyékony kókuszolaj
1 teáskanál vaníliakivonat
a tetejére:
4 dkg Cavalier csokoládépasztilla
1 teáskanál kókuszolaj

A mogyorót, a kókuszreszeléket, a nyílgyökérlisztet, a sütőport, a citromhéjat és a sót összevegyítjük. A kókuszolajat a szteviaporral, a tojássárgájával és a vaníliával kézi habverővel jól összekeverjük. A száraz és a nedves hozzávalókat összedolgozzuk, majd a masszát hűtőben 15-20 percet pihentetjük. 2-3 cm átmérőjű golyókat formázunk belőle, a két tenyerünk között kissé összelapítjuk, majd – egymástól 3-4 cm távolságra – sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk. 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 15-18 perc alatt megsütjük, és kihűtjük. 
A csokoládét a kókuszolajjal gőz fölött vagy mikrohullámú sütőben felolvasztjuk, és a kekszek tetejére csíkokat húzunk belőle. Miután a máz megdermedt, a süteményt lezárható dobozban tároljuk.

2017. március 26.

Narancsos tejberizs

Imádom a tejberizst minden formában, és így, kókusztejjel / hígított kókusztejszínnel készítve, valamint szteviaporral édesítve – az utóbbi a Természetes.com jóvoltából – jóval kevesebb szénhidrát van benne, de az íze a régi; ki kell próbálni :) A recept eredetileg a januári Kifőztük magazinban jelent meg.



Hozzávalók 6 személyre
3,5 dl sűrű kókusztejszín (pl. Del Coco)
6,5 dl víz
8 evőkanál rizottórizs
1 kávéskanál szteviapor
1 nagyobb csipet só
a rétegezéshez:
2 narancs
2 evőkanál fehér rum
kevés szteviapor (ízlés szerint)
menta- vagy citromfűlevél (elhagyható)

A narancsokat alaposan lesikáljuk. Az egyik héját lereszeljük, ezután meghámozzuk, a húsát kifilézzük és darabokra vágjuk. A másik gyümölcs levét kifacsarjuk, összekeverjük a rummal és a narancsdarabokkal, félretesszük. Ha szükséges, édesítjük.
A kókusztejszínből, a reszelt narancshéjból, a vízből, a szteviából, a sóból és a rizsből tejberizst főzünk, majd langyosra hűtjük. A narancsdarabokkal és a lével együtt tálkákba rétegezzük. Tálalás előtt mentával vagy citromfűvel díszíthetjük.

2017. március 24.

Sült húsos szendvics

Gyerekkorom kedvenc szendvicse volt ez, igaz, a körítés már a mai ízlésemet követi. Mielőtt útnak indultunk valahová, anyukám sütött bővebb zsírban egy darab tarját. Kihűtötte, és a húst egészen vékonyra vágta, majd valamennyire összetörte-morzsolta. A kenyeret – akkoriban még nagy karéj fehér kenyerek voltak divatban nálunk – megkentük az ízes pecsenyezsírral, és arra került valamennyi hús....hmmm, még mindig a számban érzem az ízét :) 

A recept eredetileg a Kifőztükben jelent meg, a fűszereket a Fűszerész webshop biztosította, a háttérért köszönet a Fotókelléknek!



Hozzávalók
a sült húshoz:
1 kg csont nélküli sertéstarja
6-8 púpozott evőkanál sertészsír
8 gerezd fokhagyma
kb. 2 evőkanál sertéssült fűszerkeverék
1 dl száraz fehérbor vagy víz
a csukott szendvicshez (1 db-hoz):
2 szelet magvas, barna kenyér
pecsenyezsír
1 szelet sült hús
1/2 kápia paprika

salátalevelek (elhagyható)

A húst megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet, megtűzdeljük a fokhagymával. Körben meghintjük és kissé bele is dörzsöljük a fűszerkeveréket. A zsírt magasabb falú edényben felmelegítjük, a húst minden oldalán átpirítjuk rajta, majd aláöntjük a bort. Lefedjük az edényt, és a húst kis lángon, bő 1 óra alatt puhára pároljuk. Fedő nélkül barnáspirosra sütjük mindegyik oldalát, majd tálra téve kihűtjük. A zsírt tálkába öntjük. 
A szendvicshez a kenyérszeletek 1-1 oldalát vékonyan megkenjük a pecsenyezsírral, ízlés szerint sózzuk. Az egyikre szórjuk a kis darabokra vágott húst és a felcsíkozott paprikát, rátesszük a salátalevelet, majd a másik szelet kenyérrel lezárjuk. Szorosan fóliába csomagolva szállítjuk. 

2017. március 23.

Szalonnás-zöldséges burgonyaleves

Egyszerű, de finom levest hoztam, ami otthoni készletekből összeállítható, és a tél végi időszakhoz is alkalmazkodik. A recept eredetileg a Kifőztük gasztromagazin januári számában jelent meg. Ezzel az anyaghányaddal szénhidrátdiétába is beilleszthető.



Hozzávalók 4 személyre
40 dkg krumpli
1 közepes sárgarépa
1 kisebb vöröshagyma
1 kisebb darab zellergumó 
5 dkg húsos, füstölt szalonna
2 közepes paradicsom vagy 2 evőkanál paradicsomlé
3 dkg (szénhidrátcsökkentett) levestészta
1 l hús- vagy zöldségalaplé
frissen őrölt bors
kevés tört csilipaprika (elhagyható)
1 evőkanál olaj
a tálaláshoz:
aprított petrezselyemzöld
reszelt parmezán sajt

Megtisztítjuk a zöldségeket. A felhevített olajon, közepes lángon megsütjük az apró darabokra vágott szalonnát. Üvegesre dinszteljük rajta a finomra aprított vöröshagymát. Rádobjuk a kis kockákra szelt sárgarépát és zellert, néhány kavarás után sózzuk, borsozzuk, ízesítjük a csilivel. Beletesszük a feldarabolt paradicsomot, aláöntünk 1 dl vizet, és lefedve, 20 perc alatt félpuhára pároljuk a zöldségeket. Hozzáadjuk a nagyobbra kockázott krumplit, felöntjük az alaplével, és az egészet felforraljuk. Beleszórjuk a tésztát, az edényt lefedjük, és készre főzzük a levest; ha szükséges, közben utánízesítjük.
Forrón, petrezselyemmel és parmezánnal megszórva tálaljuk.

2017. március 21.

Magos-csokoládés zabfalatok

Januárban a Kifőztük magazin jóvoltából volt alkalmam tesztelni a Természetes,com szteviaporát, néhány finomságot sikerült vele készíteni. Ez volt közülük a szuper kedvenc :) 



Hozzávalók
10 dkg zabpehely
8 dkg Almitas mogyorókrém
1 csapott kávéskanál szteviapor
6 dkg Cavalier csokoládépasztilla aprítva
2 evőkanál szezámmag 
2 teáskanál chiamag 
1 dl kókuszkrém
a forgatáshoz:
kókuszliszt
cukrozatlan kakaópor

A kókusz- és mogyorókrémet kissé összemelegítjük, majd simára dolgozzuk. Belekeverjük először a szteviaport, majd a zabpelyhet, a magokat és a csokoládét. A masszát 2-3 órára hűtőbe tesszük dermedni. Golyókat formálunk belőle, majd kókuszlisztbe és/vagy kakaóporba forgatjuk. Hűtőben, lezárt dobozban tároljuk.

Tipp: ha sikerül gluténmentes zabpelyhet és magokat beszerezni hozzá, akkor az édesség gluténmentes lesz.

2017. március 19.

Kókuszcukros puszedli

Könnyen összeállítható keksz, ami gyúrás után azonnal süthető. A hozzávalók jó részét a Magosbolt biztosította, a webshopból kényelmesen lehet rendelni tőlük is. A háttérért köszönet a Fotókelléknek! A recept eredetileg a Kifőztük gasztromagazinban jelent meg.



Hozzávalók
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
10 dkg fehér tönkölyliszt
10 dkg kókuszvirágcukor
1 csapott evőkanál sütőpor
1/2 vaníliarúd kikapart magjai
2 kávéskanál őrölt fahéj
1 csipet só
10 dkg vaj
2 csapott evőkanál méz
a tálaláshoz:
porcukor (elhagyható)

A száraz anyagokat összekeverjük. Belemorzsoljuk a kis kockákra vágott vajat, végül összedolgozzuk a mézzel. Ha nem állna össze a tészta, kevés vizet adunk hozzá. Nedves kézzel 2,5-3 cm átmérőjű gombócokat formálunk belőle, és – kissé távolabbra egymástól – sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk. 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 10-12 percig sütjük. Akkor jó, ha a tetejét enyhén megnyomva már nem lapul le, de vigyázzunk, ne süssük túl. Kihűlés után lezárt dobozban tároljuk. Tetszés szerint porcukorba is forgathatjuk.

Tipp: aki diétázik, a kókuszcukrot cserélje nyírfacukorra.

2017. március 17.

Lassan sült bőrös süldőtarja

A minap láttam a hentesnél gyönyörű malachúst, nyilvánvalóan nem csak szilveszterkor lehet malacot sütni :) Így azután eszembe jutott, hogy a januári Kifőztük újságban megjelent receptet feltegyem a blogra. December közepén és szilveszterkor is bizonyított a metódus, ahogyan készült, bátran ajánlom kipróbálásra :)



Hozzávalók kb. 8 személyre
2,5 kg-os, bőrös süldőtarja (egészben)
frissen őrölt bors
sertéssült fűszerkeverék
csilipaprika
morzsolt rozmaring
1 evőkanál fehérborecet
zsír
a körethez:
60-70 dkg krumpli
2-3 nagyobb sárgarépa
1-2 vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
őrölt bors
a tálaláshoz:
friss petrezselyemzöld

A húst alaposan megmossuk, papírtörlővel megszárítjuk, a bőrét kockákra irdaljuk. Körben mindenhol sózzuk, borsozzuk, a fűszerkeverékkel, aprított csilivel, rozmaringgal megszórjuk, és kb. 1 órát állni hagyjuk. 
Magas peremű tepsit 2-3 evőkanál zsírral kikenünk, beletesszük a húst. 2 dl vizet és kevés ecetet öntünk mellé, szorosan lefedjük alufóliával, és 150 fokos, légkeveréses sütőben kb. 3 órát pároljuk. Félidőben ellenőrizzük, hogy van-e elég lé alatta.
A zöldségeket eközben megpucoljuk, felkockázzuk, illetve felszeleteljük. A krumplit és a répát sós vízben félpuhára főzzük, leszűrjük.
A tepsiről a fóliát eltávolítjuk, a zsiradékból kiszedünk 2-3 evőkanálnyit egy nagyobb serpenyőbe. A húst – különösen a bőrét – meglocsoljuk a sütőtálban maradt pecsenyelével. Ezúttal úgy takarjuk le, hogy csak a bőre maradjon szabadon – a fóliát a húsra simítjuk, hogy ne száradjon ki. A sütő hőfokát 200-220 fokra emelve annyi ideig sütjük tovább a tarját, hogy a bőre szépen megpiruljon; közben még néhányszor meglocsoljuk a pecsenyelével. 
Közben a krumplit, a répát és a kétféle hagymát a serpenyőben, időnként megkeverve készre sütjük.
A húst legalább 1/2 órát pihentetjük, majd szeleteljük. A zöldségekkel körítve, petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Salátát, savanyúságot adhatunk mellé, de gyümölcsszósszal is nagyon finom.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin