2009. április 23.

Medvehagymás-krumplis buci


Maradt egy kevés dinsztelt krumpli, egy maréknyi, ebből általában péksüti szokott készülni, hétfőn este az volt a vacsora. Leginkább érzésből és tapasztalatból raktam a dagasztóba a hozzávalókat, remekül sikerült! Meg persze még van egy kevés a medvehagymából, abból is kellett belecsempészni:)

Hozzávalók 6 db zsemléhez:

10 dkg krumpli (egy kevés zsiradék volt benne), összesen 40 dkg liszt /amiből 10 dkg rétesliszt, 2 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, a többi kenyérliszt volt/, 3 mokkáskanál só, 2 dkg élesztő, pici cukor, 1 dl tej, 1,2 dl langyos víz, 1 evőkanál olaj

A tejet a cukorral meglangyosítottam, felfuttattam benne az élesztőt. A liszteket és a sót összevegyítettem, belemorzsoltam a krumplit. Hozzátettem az élesztős tejet, a vizet, elkezdtem dagasztani, a végén ment bele az olaj. Amikor készen volt a tészta, hozzádagasztottam 10 vékoyn csíkra vágott medvehagyma levelet. Nem túl puha kelt tészta állaga lett, de a krumplitól később mindig megpuhul, ez is történt. Letakartam, kb. 1 óra alatt duplájára nőtt.
Akkor 6 részre osztottam, kissé hosszúkásabb alakúra formáztam. A tetejét 2x bevágtam, 20 perc pihi után vizes kézzel megpaskoltam a tetejüket és 200 fokos sütőbe tettem.
Fél óra alatt sültek ropogósra, közben isteni illatok szálldogáltak a konyhában (hát persze, a medvehagymától, a végén még függő leszek). Még másnap is finom volt a maradék.

3 megjegyzés:

Ancsika írta...

Bármi, ami medvehagymás; rossz nem lehet! :)

erős ildikó írta...

Megint kell szereznem medvehagymát, annyira jó ez a recept! Sajnos kifogytam belőle...

Kata írta...

Mian, én is függő lettem, pedig csak az idén sikerült megkóstolni. Az a baj, hogy szerintem már nem is lesz több nekem az idén... és elég kevés, amit bespájzoltam:(

Napmátka, hátha neked még sikerül kifogni belőle Pesten.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin