2009. április 13.

Tejszínes csokitorta


Még mindig tortázunk...

A húsvét vasárnapi névnapokra csokitortát rendeltek az érintettek. Régebben már kipróbáltam ezt a légiesen könnyű csokikrémet, ami szerintem a legfinomabb, ráadásul a legkönnyebben és leghamarabb elkészíthető, csak legalább 12 órával hamarabb ki kell találni, hogy ezt szeretnénk elkészíteni.

Hozzávalók:

6 tojásos csokis piskóta

6 dl (600g) habtejszín, 18-20 dkg legalább 50 %-os étcsoki, ízlés szerint porcukor (én nem szoktam beletenni)

A csokoládét kis darabokra vágom-tördelem. A tejszínt egy lábosba öntöm, forrásig melegítem, beleszórom a csokidarabokat. Kézi habverővel egynemű folyós krémet keverek belőle, lehűtöm, keverőtálba öntöm, lefedem, majd hűtőszekrénybe teszem legalább 12 órára.
Kb. fél órával töltés előtt kiveszem, átkavarom. Gépi habverővel nem túl magas fokozaton addig verem, amíg jó sűrű krém lesz belőle.

A tortát 3 felé vágom. A krémet szemmel nagyjából három fele osztom, egy-egy részt kenek a lapokra, és az oldalára és tetejére is egy rész kerül. Tetszés szerint díszítem, hűtőben áthűtöm.

Jó kis kesernyés csokis krém lesz belőle, ha valaki édesebben szereti, akkor néhány deka porcukrot lehet beletenni.

Jó étvágyat!

8 megjegyzés:

duende írta...

Nagyon szép! És gonolom nagyon finom is! :))
Szeretem a csokitortát...

Renata Kalman írta...

Csatlakozom! Jól néz ki!
Nekem az elvágás mindig necces, van, hogy elszakad az átemelésnél...

Kata írta...

Duende, köszi:)

Reni, én is mindig parázok, de most eldöntöttem, hogy sikerülni fog 3 felé is vágni. Fogtam a kenyérvágó recés nagykést, és határozott mozdulatokkal (próbáltam a kést vízszintesen tartani) tök jól sikerült.
Ja, és tudom, hogy te nem igazán sütsz finomlisztből, de ez a tészta mindig nagyon jól sikerül, könnyű vele bánni.

t3v, az okostojas írta...

A tortavágást próbáld damillal vagy cérnával. Körben kicsit bevágod késsel, a résbe belehúzod a cérnát, és a két végét két kézzel összehúzod, tök egyenletes lesz minden szelet.

Én szoktam hasonló tejszínes csokikrémet csinálni, de csak minden másodikra sikerül nem folyékony krémmé alakítani - és ez évi két tortánál elég rossz arány :)

Kata írta...

T3v, köszi a tippet, egyszer kipróbálom!
A csokikrémnél szerintem 2 buktató lehet: a nem elég magas kakaótartalmú csoki (én általában Tibit használok, az jó szerintem), illetve ha nem hagyod állni... nekem még mindig sikerült.

Névtelen írta...

Szia Kata!
Nagyon jónak tűnik ez a krém, szeretném kisfiam szülinapi zsúrjára ezt elkészíteni. Az lenne a kérdésem ez hány cm-es formára elég mennyiség? A másik, hogy az én sima piskótám elég puha szokott lenni nem nagyon lehet elvágni. Ezért inkább vizes-olajos piskótát sütök mert az egy kicsit tömöttebb, könnyebb vele dolgozni. Most szeretném kipróbálni a tiedet, mennyire könnyű vele dolgozni, jót tesz neki a keményítő?
Köszi, Zita

Kata írta...

Szia Zita! Ez a torta a képen 26 cm-es formában készült.
A keményítőtől kicsit lazább, de nem széteső lesz a piskóta - másképp nem tudom megmagyarázni, ha hozzá tudsz jutni, érdemes kipróbálni a különbséget.
Jó munkát kívánok, ha kipróbáltad, várom a véleményedet:)

zitti írta...

Szia Kata!

Köszi a tippet szerintem ki fogom így próbálni ahogy te sütöd. keményítőt szoktam használni pl. gyümi levest is azzal sűrítettem ma (pont elfogyott), és egyszer a fekete erdő torta tésztájába kellett tenni.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin