2009. október 22.

Rakott zöldbab

...kép nélkül, mert a nagy rohanás közepette egyszerűen eszembe sem jutott fényképezni, pedig jó nagy adag készült belőle! Meg aztán az elején még nem is tudtam, hogy ennyire finom lett. Mindössze annyi történt, hogy a szokásos ügymenet közben fennakadtam azon, hogy a vendégkonyhában, ahol ezt főztem, nem volt tej felengedni a "szószomat". Kétségbe azért nem estem, mert hűtő- és kamrakutatás közben megleltem a helyettesítőjét. Ilyenkor gondolja az ember lánya, hogy hamarabb is hiányozhatott volna, mert sokkal finomabb lett! Ide normál mennyiséget írok, ami 4 főre elegendő nálunk.

Hozzávalók:

1 kg zöldbab (szerintem mindegy, milyen színű)
40 dkg darált hús (most pulyka volt)
1 dl rizs
1 nagy vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 kisebb zöldpaprika
3 dl tejföl
1 + 2 ek olaj
3 dl paradicsomlé
3 kk pirospaprika
só, bors

Ráadás: 5 húsos szalonna szelet kakastaréjosra vágva

A zöldbabot megmostam, megpucoltam, feldaraboltam. A rizst szitában megmostam. A kétféle hagymát külön-külön apróra vágtam. A zöldpaprikákat félbevágtam, egészen vékony csíkokra szeleteltem.
A 2 ek olajon a vöröshagymát megpirítottam, rátettem a húst, fehéredésig kevertem. Beletettem a zöldpaprika csíkokat, sóztam, borsoztam, pirospaprikáztam. Ha szerencsénk van és a hús magától nem enged levet, egy kevés vizet aláöntve fedő alatt készre főzzük a fokhagymával együtt.
A rizst annyi kicsit sós vízben, amennyi ellepi, félpuhára főztem.
A zöldbabot sós vízben roppanós puhára főztem, leszűrtem.
A tejfölt összekevertem az 1 ek olajjal (ettől csak akkor szoktam eltérni, ha házi tejföl van otthon) és tej hiányában házi paradicsomlevet öntöttem hozzá, kevés só és bors is került bele.

Innen jött az összerakás; egy jénai tálat kizsíroztam, az aljára tettem a zöldbab felét. Rákerült egyenletesen szórva a rizs, majd erre a hús, a tetejére a bab másik fele. Ráöntöttem az öntetet, a tetejére kerültek a szalonnák. Forró sütőben kb. 30-40 perc alatt készre sütöttem.

Már a végén vagyunk a babszezonnak, télen majd vagy az üvegben eltett babból fog készülni és azt előfőzni sem kell hozzá, vagy pedig fagyasztottat vásárolok.

Egy variáció még: előfordult, hogy hús helyett néhány felkarikázott főtt tojás került bele, azzal is finom.

A kép innen van.

13 megjegyzés:

Gizi írta...

Szia Kata!
Nagyon jól hangzik ez a recept!!! Paradicsomlével még soha nem hallottam. Most nagyokat nyelek itt.

Kata írta...

Gizi, mondom, véletlen...vagy mégsem?:)

trinity írta...

Kata!
Kép nélkül is szeretjük-én meg a nagylányom, no meg a férjem...Nálunk a 2 kicsi válogat, ők nagyon...De ez igen finom lehetett!!

Gabriella írta...

Olyan jó kis házias ízeket raksz fel mostanában. Mindig csorgok itt......

Nézz be hozzám egy jó kis elgondolkoztató kérdésre.

Rékamanó írta...

Szia Kata:)
Benéztem hozzád, hogy hogy vagy és jó hétvégét kívánjak neked.:))puszi

Garffyka írta...

Kakastaréj nélkül ugyan, de minden formában nagyon szeretjük! Tojással még nem raktam, jól hangzik, de volt, hogy hús helyett nagyobbra kockázott zöldségekkel raktam meg a babot :)

Kata írta...

Trin, képzeld el, ezt az ételt a lányom kérte, aki régebben semmi ilyesféle ételt meg sem kóstolt volna...így aztán gondolom, mindenki fejlődőképes:)

Gabriella, köszi! Úgy gondolod, fordítsam én is meg a kérdést? Valószínűleg maradtak még a kérdést illetően szabad gondolataim, meglátom...

Ré, puszi neked is!...hihetetlenül zsúfolt hétvégém volt, most majd pihenek egy kicsit:)

Garffyka, a zöldséggel való lerakás izgalmas lehet, ki fogom próbálni alkalomadtán (azt viszont a lányom már nem fogja valószínűleg szeretni...).

Rékamanó írta...

Szia:) Nagyon jól teszed.. puszi

Notburga írta...

Tojással feltétlenül kipróbálom és a paradicsomlé nagyon jól hangzik. Nekem is van házi :-) ezzel lesz...

Köszi, hogy olvasóm lettél.

Rékamanó írta...

Szia Kata van meglepi neked nálam :) puszi

Gizi írta...

Szia Kata!
Kérlek nézzél be hozzám, vár ott rád valami!!

sedith írta...

Kukk be hozzám, vár valami!:)

Belly írta...

Nézz be hozzám is!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin