2010. március 24.

"Kelkáposzta-főzelék" fejes káposztából




Semmi különös, csak egy éppen aktuális ebéd- vagy vacsoraötlet. Miután most nincs friss, nem üvegházi zöldség, szívesebben főzök ilyesmit, még jól bírom nagyobb mennyiségű primőrök nélkül. Olcsó, hamar készen van, és ízletes. Kell ilyesmit is főzni!

Édesanyám szokta így készíteni; annyit jelent, hogy ugyan a főzeléket kelkáposztához valóan ízesíti, de normál fejes káposzta az alapanyag. Nagyon finom, érdemes kipróbálni; lehet, hogy még az is kedvelni fogja, aki a kelkáposztát nem szereti.

Egy aranyszabály van az elkészítéséhez: arra kell nagyon ügyelni, hogy soha ne legyen több víz a lábosban, mint a zöldségek szintje, sőt, inkább egy ujjnyival lejjebb legyen. Érdekes, de a főzés legvégén mindig több víz lesz az edényben, mint a főzés közben, úgyhogy óvatosan kell bánni a víz utántöltésével!

Hozzávalók 3 személyre (ennyi volt otthon a káposzta...):

70-80 dkg fejes káposzta
4 közepes krumpli
só, bors, kevés őrölt kömény, majoránna

2 evőkanál olaj
2 picit púpozott evőkanál liszt
1 teáskanál őrölt pirospaprika
1 kicsi vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma



6 dl vizet teszek fel forralni. Közben a káposztát kockákra vágom, beleteszem a vízbe, sózom, beleteszem a többi fűszert, lefedem.
A krumplit, a hagymát és a fokhagymát megpucolom, a krumplit kisebb kockákra, a hagymákat apróra vágom. Amikor a káposzta már félig puha, beleteszem a krumplit. Sózom, borsozom, ha kell, és lefedem.

Elkészítem a rántást: az olajat felforrósítom, beleteszem a vöröshagymát, néhány kavarás után a lisztet is, majd közepes lángon addig kevergetem, amíg kis színt nem kap. Leveszem a tűzről, beleteszem a fokhagymát és a pirospaprikát, megkeverem, felengedem decinyi hideg vízzel, félreteszem.

Mikor majdnem puha a krumpli is, kevés főzőlével felengedem a rántást és beleöntöm a fövő főzelékbe, kisebb lángra teszem, legalább még 10 percig hagyom főni.

Legfinomabb pörkölttel, de sült hússal vagy fasírttal is jó.

4 megjegyzés:

Bianka írta...

Nem lehet rossz, káposztával még nem ettem, de jó ötletnek tűnik

Anikó írta...

Az én édesanyám is főzte így, és én is csináltam már.Szerintem is nagyon finom, hétköznapra tökéletes főzelék. A végén meg nem mondod, hogy nem kelkáposztát ettél.Arról nem is beszélve, hogy sok káposztát kell enni, nagyon jót tesz a szervezetnek.Egészséges.

Névtelen írta...

Ez a recept éppen jókor jött. 300 Ft a kelkáposzta, viszont van otthon a 99 Ft-os fehér káposztából egy fej. Köszi! (Én nem vacakolok a vízzel. Öntök rá, hogy éppen ellepje, aztán berántás előtt leöntöm a fölösleget.) Móni

Kata írta...

Bianka, próbáld ki, szerintem ízleni fog nektek is.

Anikó, igen, ilyenkor tényleg jó a káposzta... Ma is azt főztem, csak savanyút:)

Móni, remélem, sikerült a főzeléked, örülnék, ha leírnád a véleményedet.
Én azért nem szeretem leönteni a vizet, mert mindig úgy gondolom, kiöntöm vele a vitaminokat és ásványi anyagokat is.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin