2010. március 3.

Paszternák krémleves Gabojszától


...illetve ő is kapta a receptet egy séftől, a történet és az ő verziója elolvasható nála. Sajnos nekem kissé le kellett "butítani", mert 100 %-osan nem volt hozzá minden, de így is talán a legfinomabb krémleves volt, amit valaha ettünk. Ráadásul amikor a férjem azt mondja, hogy ezt feltétlenül tedd fel a blogra, akkor az jelent valamit:)

Kicsit kevesebb volt a paszternák, ezért tettem bele egy kis krumplit is, hogy biztosan sűrű legyen. Aggodalmam feleslegesnek bizonyult, mert a paszternák maga is rendkívül jól sűrít, ezt eddig nem tudtam. Ettől függetlenül azt mondom, így volt jó, ahogy volt, legfeljebb azt a kis plusz szarvasgomba olajat majd egyszer beszerzem, ha lehetőségem lesz rá.

Aggódtam kicsit, hogy nem lesz utánpótlás ebből a zöldségből, mert ehhez a leveshez már az előző zsákmány végét főztem meg. Tegnap a piacon viszont újra sikerült vegyek egy adagot, ami most benn csücsül a hűtő aljában. Vannak még terveim, mert pl. köretnek még ki sem próbáltam. Azt viszont eldöntöttem, ha nem lesz, ki fogom próbálni ugyanezt petrezselyemgyökérrel is. A múltkorában ugyanis vásárlás közben beleszagoltam egy szép példányba, és olyan jó illata volt! Biztosan nem a tavasz végén kell majd ezt megtenni, mert akkorra már fásak és "veremszagúak" lesznek, de most még érdemes lehet, ha valaki nem jut hozzá paszternákhoz.


Hozzávalók nálam 4 személyre:

kb. 25-30 dkg paszternák vékonyabb szeletekre vágva
1 közepes krumpli kisebb kockára vágva
1 közepes vöröshagyma felaprózva
2 gerezd zúzott fokhagyma
1/2 liter zsíros házitej
1 dl tejföl
kb. 1/2 l zöldségleves alaplé (sajnos kockából)
2 ek olívaolaj
1 kávéskanálnyi cukor
só, bors

citromlé és chiliolaj a tálaláshoz

A felforrósított olajon a hagymát üvegesre pirítottam. Rátettem a paszternákot, addig pirítottam, amíg kissé barnás színt kapott. A krumplit és a fokhagymát tettem hozzá, néhány kavarás után felöntöttem a zöldséglével. Ízesítettem sóval, borssal, cukorral, puhára főztem benne a zöldségeket.
Botturmix segítségével pürésítettem, majd hozzáöntöttem a tejfölt, a tejet és annyi vizet, hogy jó kis krémleves sűrűségű legyen. Utánaízesítettem, forrás után kicsi idővel elzártam alatta a hőt.

A tányéron citromlével és a csípős olajjal meglocsoltuk, zsemlekockát tettünk bele. Nagyon-nagyon finom volt, köszi Gabojsza!

6 megjegyzés:

Belly írta...

Szia!

Nézz be hozzám légyszíves!

Tündér írta...

De jó ez a leves is!Valami paszternákos ételen gondolkodom én is egy ideje..

Gabojsza írta...

Egészségetekre! Örülök, hogy ízlett:-)

Kata írta...

Belly, köszi itt is:)

Tündér, a leves nagyon finom, nem okozhat csalódást. A paszternák pedig az idén kedvenc lett nálunk.

Gabojsza:))

Ami írta...

Hozzám is majd bekukk légyszi! :)

szepyke írta...

Jaj, ha olyan finom, mint ahogy képzelem, pazar lehet!:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin