2010. június 11.

Citromos cseresznyelekvár



Az idén ez az első lekvárom. Azt gyanítom, hogy ebben az évben nem fogok megszakadni a lekvárfőzésben:( Abból szeretek befőzni, ami gyümölcs nekünk terem, és a fákon elenyésző mennyiségű gyümölcs van. Egyedül talán a cseresznye az, amiből van egy kicsivel több, csak iszonyatos tempóban romlik a fán; ezért inkább leszedtük, ami volt, és főztem belőle lekvárt.

Nem szoktam túlbonyolítani a lekvárfőzést. Legtöbbször hagyományosat főzök, ebben pedig nem követek szabályokat. Megmosom, (kimagozom), feldarabolom a gyümölcsöt, felteszem a tűzre, és ritkábban megkavarva addig főzöm, amíg a leve nagyjából elfogy; ekkor teszek hozzá valamilyen ízesítőt, ha akarok (most 1 citrom reszelt héját és a levét adtam hozzá), szórok hozzá annyi cukrot, hogy az ízlésemnek megfeleljen, kavargatva addig főzöm, míg sűrű lesz. Ezután üvegbe teszem, ráteszem a kupakot, fejre állítom 5 percre; ha lejárt az idő, vagy száraz dunsztba teszem vagy a kamra polcára.




A lényeg az, hogy a gyümölcs és az üveg tiszta legyen, akkor nem éri baj a kész lekvárt. A cukorral pedig kifejezetten spórolni szoktam, most úgy bő 1 kilogramm gyümölcshöz 20 dkg cukor került. Tartósítót nem szoktam beletenni, nincs rá szükség, mert a hosszú főzési idő segíti a csírátlanítást.

3 megjegyzés:

Bianka írta...

Imádom, nagyon-nagyon. Úgy ennék most friss kenyérrel

Névtelen írta...

Tetszetős a recept nagyon :) Írod, hogy a gyümit feldarabolod... Kérdezném, hogy a cseresznyét ledarálod, vagy a sok főzéstől úgyis szétasik?

Kata írta...

Kedves Névtelen, ha puha a cseresznye, akkor szétfő magától, de ha ledarálod (csak nagyon tiszta legyen!!!) vagy turmixolod, akkor talán hamarabb készen lesz:)Ha nagyobb a gyümölcs - vagy nem túl puha -, akkor érdemes felaprítani, ilyenkor rusztikusabb lesz a kész lekvár állaga, mintha darálnád vagy mixelnéd.

Sok sikert kívánok!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin