2009. szeptember 6.

Kukorica konzerv házilag


Mint írtam már róla, készült az idén kísérleti jelleggel kukorica konzerv üvegben. Kizárólag azért pepecseltem vele, mert ajándékba kaptuk, és ennyi nem fért volna el a mélyhűtőben. Leírom a mikéntjét, hogy el ne felejtsem, illetve ha véletlenül valaki a leírás elolvasása után is úgy gondolja, hogy belekezdene... Még tegnap is láttam sok kukoricát, talán nem késtem el a poszttal.

Először a szemeket leválasztottuk a csőről; ezt legegyszerűbben úgy lehet megtenni tapasztalatom szerint, hogy a csövet kettétörjük, hosszában egy sort egy kissé nagyobb tisztára mosott csavarhúzóval letolunk, a többit soronként késsel lefejtjük - igazi babramunka az elején, de bele lehet jönni. Nálunk így összejött egy kb. 4 literes tálnyi mennyiség, ezt 2 részletben dolgoztam fel.
Először egy nagy lábosban 3 liter vizet forraltam, tettem bele 6 dkg (2 %) sót. A kukoricaszemek felét ebben forrás után 5 percig főztem. Leszűrtem, 4 decis üvegekbe tettem; rázogattam közben az aljánál, hogy minél több férjen el bennük. Amikor az összes kukorica üvegben volt, felöntőlevet készítettem; 2 l vizet forraltam, forráskor tettem bele 3 dkg (1,5 %) sót és 6 dkg (3 %) cukrot, ezzel teletöltöttem az üvegeket, lezártam.
Nagy edénybe tettem dunsztolni; az üvegeket kb. 3/4-ig érő meleg vízben erős közepes lángon forrásig melegítettem, majd kissé levéve a hőfokot 25 percig ezen a hőmérsékleten hagytam forrni. Levettem az edény tetejét, 24 órát hagytam állni. Másnap ismét felforraltam a vizet alatta, de akkor már csak 10 percet hagytam forrni. Elzártam a hőt alatta, hagytam kihűlni. Harmadnap került a kamrapolcra, jelenleg ott csücsülnek háborítatlanul, de bennünket ismerve nem túl sokáig; épp addig, amikor megvennénk az 1. doboz kukoricát a boltban:)

Forrás (amit azért nem mindenben tartottam be, csak a fontosabb részekben): Dobray Endréné: A befőzéstől a fagyasztásig c. könyve

Utóirat: a készítési mód bejött, a kukorica olyan lett, amilyennek lennie kell. Macera viszont volt vele rendesen, ha meg kéne venni a kukoricát, biztosan nem vállalkoznék rá:)

16 megjegyzés:

szepyke írta...

Hát, babrának, babra munka, de milyen jó lesz lekapni a polcról majd!

Kata írta...

Igen, Szepyke, én is úgy gondoltam, csak a bolti polcról talán még könnyebb:) Ezért úgy gondolom, hogy talán inkább csak mazochistáknak...

Vali írta...

Hát tényleg babra munka, de legalább tudod mi van benne.

Gizi írta...

Jól elkukoricáztál az biztos!! sok finomságot készíthetsz majd a télen, én meg jövök leselkedni.

Gyöngyi írta...

Látom pepecs munka, de az eredmény reméljük meglesz, majd kérünk beszámolót! Nem puhult-e meg, szép sárga maradt-e, stb.

Kata írta...

Gyöngyi, mindenképpen írok majd róla!

Satuk/ Kata írta...

Szia! idén én is tennék el kukoricát, bejött a módszered? :) Szted rosszabb változat lenne, ha a főtt kukoricáról választanám le a szemeket? mert az könnyebbnek tűnik.
Köszi a választ előre is! Kata

Kata írta...

Na, ezt a beírást jól elfelejtettem... Viszont elmondanám, hogy abszolút jó lett, olyan, amilyennek lennie kell.

Szia Kata!
Ebben a módszerben, amit leírtam, az a lényeg, hogy több részletben készül el, az 1. és 2. körben nincs teljesen megfőzve, a 3.-ban lesz készen. Biztosan meg lehet próbálni a teljes csövet is megfőzni, de arról sem egyszerű leválasztani a szemeket úgy, hogy épségben maradjanak és szétjöjjenek.
Ha úgy csinálnám, akkor inkább készre főzném és betenném a mélyhűtőbe; de te döntesz!:)

Satuk/ Kata írta...

Azt ötletet én a mélyhűtőm mérete vétózta meg. Sajnos már nem érzek magamban erőt ehhez a konzervgyártáshoz- 2 konzerv kevés, hogy belevágjak, többet meg--- áá.
Tehát maradok patópál, de nyugtat a tudat, hogy idén igen hasznos mozdony voltam, sok-sok lekvár és lecsó figyel a polcon.
Köszi a segítséget. Jövőre ugyanitt! :)

Kata írta...

Nincs mit! azért jöhetsz egy kicsit hamarabb is:)

Névtelen írta...

Szia Kata!
Én elkészítettem, nekem bejött. Most készülök az újabb adaghoz

Kata írta...

Girolly, akkor már nem vagyok egyedül:) Köszi a visszajelzést!

Névtelen írta...

Szia Kata!

A nedves dunsztolás után azt vettem észre,hogy a felöntőléből kb. egy ujjnyi hiányzik az üvegekből, pedig lezáráskor teljesen tele öntöttem őket. Így van olyan üvegem, ahol nem nincs minden kukorica felöntőlében. Szerinted meg fog így romlani? Válaszod előre is köszönöm.
Timi

Kata írta...

Szia Timi! nem tudom, hogy történhetett a dolog, de szerintem ha szépen zár a kupak, rá van feszülve, akkor max. szépséghibás lesz, vagyis a tetején esetleg megbarnulnak a szemek. Talán kár lenne kibontani... Figyeld őket időnként a polcon, és ha valami gyanús dolgot látsz, akkor azonnal használd fel, ha lehetséges!:)
Kíváncsi vagyok, szólj, ha valami történik, jó?

Lidike írta...

Szia Kata!

Köszönöm a receptet, az idén sikerült megcsinálnom :) Eddig még nem bontottam ki egy üveggel sem, de ha kifogok írok mindenképpen, de biztos vagyok benne, hogy isteni finom :)
http://faluvegikurtaporta.blogspot.hu/2013/09/csemegekukorica-befott.html

Unknown írta...

A folyadékfogyás természetes dolog.

Melegítésnél tágul a folyadék, hűlésnél pedig összehúzódik

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin