2010. július 27.

Töltött süllő paradicsommártással


A története ott kezdődik, hogy 20 éves koromban - ami nem most volt:) - Bulgáriában nyaraltam a barátnőmmel, és megismerkedtünk egy idősebb német házaspárral, akikkel barátságba keveredtünk, többször egy asztalnál vacsoráztunk. Egyszer azt mondták, hogy ők most rendelnek egy szép nagy töltött halat, amit nem fognak tudni ketten elfogyasztani, ugyan segítsünk már nekik megenni. Én addig a napig csak a tonhalat ismertem, mint tengeri élőlényt, nagyon elcsodálkoztam, amikor kihozták egy hatalmas tálon, ami úgy nézett ki kívülről, mint a mi pontyunk (el kell mondjam, akkor ez volt a másik hal, amit ismertem, de akkoriban még nem volt ekkora gasztronómiai média, és az üzletekben sem ez volt a kínálat, ami most). És az íze!!! isteni finom volt, a mai napig a számban érzem azt az omlós, finoman fűszerezett ízét; nem sok hasonló ízélmény marad meg az emberben ennyi év után. A csúcsok csúcsa akkor következett, amikor vendéglátóink kinyitották a hal fejét, ami ugyanúgy töltve volt, mint a hasa, csak valami isteni finom diós töltelékkel!

Na, ezt próbáltam reprodukálni, amikor hozzájutottunk egy nagyobb süllőhöz. Nálunk otthon a halfej nem játszik, a férjem allergiás, ha edényben vagy ételben látja, mondjuk manapság már én is kezdek hasonlóan érezni. Így a feje nem került bele, de az összes töltelék diós lett; bátran állíthatom, hogy nem bántuk, kellemes, harmonikus gasztronómiai élmény volt.

Aki nem hiszi, járjon utána! :)

Hozzávalók 4 személyre:

kb. 1 kg tisztított süllő (feje nélkül)
10 dkg bacon szalonna
fél citrom leve
1,5 dl száraz fehérbor
1 teáskanálnyi petrezselyemzöld apróra vágva

Töltelék:

2 evőkanál darált dió
2 evőkanál zsemlemorzsa
4 evőkanál tej
1 nagy csomag petrezselyemzöld apróra vágva
1 citrom reszelt héja
2 gerezd zúzott fokhagyma
bors

Köretnek kb. 80 dkg kisebb burgonya, héjastól megmosva



A hal mindkét oldalát bevagdostam, kívül-belül megsóztam és meglocsoltam citromlével. A töltelékhez valókat összekevertem, a hal hasába tömtem. Egy nagyobb tepsi aljára a hal méretének megfelelően a szalonna felét leraktam. Ráhelyeztem a halat, rátettem a maradék szalonnát. Aláöntöttem a bort és ugyanannyi vizet is.

180 fokos előmelegített sütőben fóliával letakarva kb. 40 perc alatt puhára pároltam.

Közben előkészítettem a köretnek való burgonyát és megfőztem a paradicsommártást.A burgonyát enyhén sós vízben majdnem puhára főztem, a héját lehúztam. Amíg a krumpli puhult, elkészítettem a paradicsommártást is.

A mártás hozzávalói:

2 evőkanál olaj
1 közepes vöröshagyma apróra vágva
3 gerezd zúzott fokhagyma
1 zöldpaprika apróra vágva
csípős paprika (ízlés szerint) apróra vágva
1 sárgarépa apróra vágva
4-5 dl sűrű paradicsommártás

Az olajon a hagymát kicsit megpirítottam, a többi hozzávalót beletettem és csendben rotyogtattam. Kb. 30-40 perc alatt lett készen, szépen besűrűsödött.Amikor a hal puha volt, levettem a fóliát a tetejéről, mellétettem a krumplikat, azokat kicsit átforgattam a tepsiben keletkezett szalonnás zsiradékban, megszórtam némi petrezselyemmel, visszatettem a sütőbe és pirosra sütöttem.


Ha ebben a sorrendben és folyamatosan dolgozunk, akkor egyszerre lesz minden készen. Tálalhatunk!


Utóirat: írtam az elején a tonhalról; manapság meg azt nem találom abban a formában, ahogy emlékszem rá. Úgy rémlik, hogy jó vastag, szép fehér szeleteket voltak, igaz, mélyhűtött volt, de finoman lehetett elkészíteni.

Látott valaki ilyet mostanában, és ha igen, hol lehet kapni?

6 megjegyzés:

Padparadsa írta...

Istenien hangzik! :)

Chef Viki írta...

I love Bulgária!!!

Valami mesés ez a hal...

duende írta...

Szenzációs! Imádom a süllőt vagy fogast, az egyik legfinomabb hal és ez a töltelék hozzá... Nagyon jó.

Ízlésszindróma írta...

Hát ez a fogás tényleg igazán extra lett!!! A süllő nagyon finom, hát még diós töltelékkel..hümmm:))

Kata írta...

Köszönöm lányok!:)

Bianka írta...

Brutál nagyokat nyelek

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin