2010. augusztus 25.

Kukoricapelyhes keksz


Már régóta adós vagyok ezzel a keksszel (is), már csak azért is, mert a képen az első sütés eredménye látszik, de azóta már túl vagyunk vagy 10 adagon. Nem hiába írta Sajtkukac, hogy nagyon jó! Nálunk is nagy kedvenc lett, sőt kicsit variáltam is azóta. Eleve natúr pelyhet tettem bele, nem is hiányzik a cukor mellé nekem plusz édesítés. A pehely érdekes módon végig ropogós marad benne, isteni jó ráharapni!
A képen látható kekszen van egy darabka karamella középen, de arról utána rögtön le is szoktam, nem hiányzik oda. Kukoricapehely helyett tettem már bele fahéjas gabonapelyhet és extra fahéjat a tésztájába, úgy is nagyon jó lett, viszont akkor 5 dekával csökkentettem a cukormennyiséget.
Viszont egy dolog, amibe egyszer belefutottam (ti ne tegyétek...), hogy kicsit bőkezűbben bántam a sütőporral vagy a szódabikarbónával; no ezt nem szabad!
Az eredeti recept bögrés; én jobban szeretek méricskélni, ezért itt dekában vannak a mennyiségek.

Hozzávalók:

35 dkg finomliszt
1/4 teáskanál sütőpor
1 nagyobb csipet szódabikarbóna
2 teáskanál só
22 dkg vaj
35 dkg nádcukor (vagy fele kristály-, fele nádcukor) illetve  már csak 15 dkg!:)
7 dkg méz
1 egész tojás
10 dkg étcsoki apró darabokra vágva
7,5 dkg natúr kukoricapehely

A lisztet, a sót, a szódabikarbónát és a sütőport egy tálban összekevertem, félretettem.
A vajat, a mézet és a cukrot robotgéppel alaposan felhabosítottam, beletettem a tojást, azzal még egy kicsit kevertem. Belekanalaztam a lisztes keveréket, majd a végén a kukoricapehely és a csoki került bele.
Minimum fél órára hűtőbe tettem, de volt, hogy néhány órán keresztül is ottmaradt, nem láttam különbséget.

Sütőpapíros tepsibe púposabb evőkanálnyi tésztából - kicsi jóindulattal:) - golyóvá formált darabokat tettem, kicsit meglapítottam őket. Előmelegített sütőben, 180 fokon, kb. 15 perc alatt megsütöttem; kicsit barnás színűeknek kell lenniük, de sütőből kivéve szilárdulnak meg teljesen.

Egyszerű és nagyszerű!

7 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon finom lehet :)

Garffyka írta...

Végre megvan mihez kezdek a spájszban ücsörgő kukoricapehellyel! Remeknek hangzik.

Kata írta...

Bianka, köszi!

Garffyka, csak bátran, szerintem nektek is ízleni fog:)

Névtelen írta...

Mi van ha nincs nádcukor? Lehet csak fehér kristálycukorral is elkészíteni?

Kata írta...

Kedves Névtelen, természetesen lehet fehér cukorból is sütni, de akkor 30 dekánál ne tegyél bele többet, a nádcukor nem annyira édes.
Az eredeti receptben volt a nádcukor, azért írtam bele. Nagyon tuti keksz, nálunk azóta is gyakran készül:)

Unknown írta...

2 teáskanál só, nem sok egy kicsit?

Kata írta...

Kedves ismeretlen, miután a kézzel írt receptes füzetemben - amiben a kedvenc receptjeinket külön is tárolom (igaz, mióta eü. okok becsúsztak, azóta ezt nem sütöttem, túl sok a szénhidrát benne) - és ott is ennyit találtam, így biztosan ennyi került bele akkoriban. Persze ne púozottan képzeld el, hanem csapottan, de tehetsz bele kevesebbet is, ha nem tetszik. Van egy csomó olyan édesség, ahol a só kompenzál, nyilván ez is olyan. Ha megsütnéd, tégy belátásod szerint :)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin