2011. június 17.

Zöld halragu


Ez a recept a Kifőztük májusi számában jelent meg. Azóta van már júniusi is, az újságok letölthetők innen.


Ez a halas ragu medvehagymával készült, de más zölddel is el tudom képzelni. Helyettesíthető jó nagy csokor petrezselyemzölddel vagy maroknyi snidlinggel, netalán kaporral, de biztosan jó lehet spenóttal is.

Hozzávalók 4 személyre

80 dkg fagyasztott tengeri halfilé
4-5 gerezd fokhagyma
3-4 dl tej
1 evőkanál olaj
1 csomag újhagyma vagy 1 közepes vöröshagyma
2 közepes savanyú uborka
10 dkg medvehagymalevél
2 dl tejszín
1 púpozott teáskanál mustár

bors

a tetejére:
kevés apróra vágott petrezselyemzöld
rózsabors (elhagyható)

A halfilét szobahőmérsékleten kiolvasztjuk, lecsöpögtetjük. Nagyobb darabokra vágjuk – hogy elférjen egy kisebb tálban -, megszórjuk zúzott fokhagymával és leöntjük annyi tejjel, hogy az ellepje a haldarabokat. 2-3 órán át állni hagyjuk.
Az újhagymát vékonyra szeleteljük (vagy apróra vágjuk a vöröshagymát). A medvehagymát (vagy a más zöldfűszer-félét) megmossuk, és konyharuhára száradni tesszük. Az uborkát fölaprítjuk.

Szélesebb serpenyőben megforrósítjuk az olajat, 1-2 perc alatt üvegesre sütjük benne az újhagymát. A halfilét kisebb kockákra vágjuk, a serpenyőbe tesszük. Nagyobb lángon kevergetve addig sütjük, míg a halkockák ki nem fehérednek, ekkor megsózzuk és megborsozzuk. Beletesszük az uborkát, a szélesebb csíkokra szeletelt medvehagymát, néhányszor átforgatjuk. Ráöntjük a tejszínt, belekanalazzuk a mustárt. Forrás után kis lángon körülbelül 5 percig rotyogtatjuk, ha kell, a fűszerekkel utána ízesítjük.
A tányéron megszórjuk petrezselyemmel, és ha van, kevés rózsaborssal is. Főtt tésztával tálaljuk.

3 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon finom lehet

trollanyu írta...

Nagy rajongója vagyok a tengeri halaknak, tetszik ez a recepted is nagyon. Nézz be hozzám légyszives, van nálam valami neked:)

Unknown írta...

Szia Kata!

Kérlek nézz be hozzám és fogadd szeretettel a díjat!

http://zsuzsiafazekban.blogspot.com/
Zsuzsi

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin