2011. október 21.

Sült paprikás fusilli


Annyi, de annyi szép, színes paprika van még mindig a piacon, sosem tudok ellenállni (igaz, nem is akarok:)), mindig veszek egy halommal, csak azután győzzük megenni! Ezért időnként keresni kell új felhasználási területet, és a sült paprikán akadt meg a szemem. Eredetileg leves készült volna belőle, de olyan finom volt a krém, hogy úgy maradt, inkább főztem hozzá tésztát.

Hozzávalók 2 személyre:

1/2 kg piros színű (jó érett) paprika
csípős paprika (ízlés szerint, ezt is megsütöttem)
1 közepes vöröshagyma
3 evőkanál krémsajt (lecsöpögtetett tejföl)
5 dkg húsos szalonna

frissen őrölt bors
kevés friss rozmaring
olaj

25 dkg durum fusilli tészta

A paprika sütését a legegyszerűbb módon oldottam meg: vastag aljú serpenyő aljára kevés olajat öntöttem, felforrósítottam. A kimagozott paprikákat körbesütöttem, majd lefedtem az edényt, és elzártam a hőt alatta. (Villanytűzhelyem van, ilyenkor még van maradékhő az edény alatt.) Ezután hagytam 20-25 percig puhulni a paprikákat.
A puha paprikákról lehántottam a héjukat, aprítógépben péppé dolgoztam. Az edényben lévő paprikalevet félretettem. A darabokra vágott szalonnát kisütöttem, a zsírt a serpenyőben hagytam. Üvegesre pirítottam rajta az apróra vágott hagymát, beletettem a paprikapépet és a levét. Sóztam, borsoztam, belekanalaztam a krémsajtot, majd összerotyogtattam. Végül beletettem egy kis apróra vágott rozmaringot.
Összekevertem a közben megfőtt tésztával meg kevés tésztafőzőlével, és készen is volt. A tányéron a tetejére tettük a szalonna darabokat.

Ha azt nem számítom, amíg a paprika az edényben pihent, akkor nem is kell sok idő az elkészítéséhez.

7 megjegyzés:

trollanyu írta...

Nagyon guszta, gyönyörű a színe:) Szoktam én is sültpaprika szószt készíteni, nagyon finom.

Éva írta...

Nagyon guszta így tésztával biztosan finom! Sültpaprikát szoktam csinálni, de még krémnek nem próbáltam!

Belly írta...

Tényleg gyönyörű a színe!Biztos fincsi is.

Hankka írta...

Még soha nem sütöttem paprikát, de a képet és a receptet elnézve hamarosan sor kerül rá. Nagyon guszta!

Ízlésszindróma írta...

Ez bizton nagyon finom tészta étel!! Bár nem tagadom imádom a sült paprikát! Én gnoccihoz csináltam egyszer hasonló szószt.

Kata írta...

Köszi lányok! mi még néhányszor ismétlünk belőle, amíg van ilyen jó paprika.

Roza írta...

Még egy csábító tésztaétel:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin