2008. szeptember 18.

Sült hal Asztúriai módra

Ezt a receptet kb. 1 éve találtam itt. Azóta többször elkészítettem, ma is ez volt az asztalon. Kicsit átalakítottam a szánk íze szerint, leírom, én hogyan csináltam.



Hozzávalók:

60 dkg pontyfilé
1 nagyobb citrom leve (2 karikát levágok a közepéből)
jó fél dl olaj
3 gerezd fokhagyma
1 evőkanálnyi liszt
5 szem borókabogyó
2 evőkanál zúzott mandula
1 fej vöröshagyma apróra vágva
kb 2 dl száraz fehérbor
petrezselyemzöld
vajdarabkák a tetejére


A pontyfilé(ke)t beírdalom, kevés citromlével és olajjal bedörzsölöm, beteszem a hűtőbe 1-2 órára. A maradék olajat femelegítem egy olyan tepsiben, amiben a haldarab elfér, amiben majd megsütöm. A negyedekre vágott fokhagyma darabokat kicsit megpirítom benne, és kiszedem. A halat megsózom, megmártom kevés lisztben, és átsütöm mindkét oldalát, hogy kis színt kapjon. Közben mozsárban megtöröm a borókabogyót, a hámozott mandulát és a sült fokhagymát. Egy kis tálba teszem, összekeverem a vöröshagymával, a citromlével, petrezselyemzölddel és annyi borral, hogy massza legyen belőle. Ezt rákenem a halra (a nem bőrös oldalára). Ráöntök bort és a maradék citromlevet. Letakarom fóliával, 180 fokos sütőbe teszem 20 percre. Utána leveszem a fóliát, pár vajdarabkát teszek a tetejére, és még 10 percig sütöm.
Krumplipürével szoktuk enni.. Nagyon finom!

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin