2011. február 23.

Mustáros, póréhagymás csirkemell


A recept a Kifőztük 2011/2. számában jelent meg. Annyira jól sikerült az étel, hogy otthon meg is jegyeztük, miszerint az utóbbi idők legfinomabb tésztaételét ettük. Nem tudom, hogy a még mindig élő, friss rozmaringnak volt-e köszönhető vagy másnak, a lényeg az, hogy isteni! és ezt minden túlzás nélkül állíthatom.

A magazin az első 5 szám kivételével letölthető innen.

Hozzávalók 4 személyre:

40 dkg csirkemellfilé
1 közepes póréhagyma
1 dl száraz fehérbor vagy víz
3 dl tejföl
1 evőkanál mustár
1/2 teáskanál liszt
csipet cukor
3 evőkanál olaj

őrölt bors
1 ág friss vagy 1/2 teáskanál szárított rozmaring
1/2 teáskanál kakukkfű

40 dkg durum száraztészta (fusilli/orsótészta)

A csirkemellet kisebb darabokra vágjuk. A póréhagyma külső héját leszedjük, ezután hosszában kettévágjuk. Ne csak a fehér részét használjuk, hanem a puhább, zöld levelű részét is! Kimossuk a homokot a levelek közül, majd keresztben fél centis szeletekre vágjuk.

A felhevített olajon a pórédarabokat közepes tűzön kevergetve puhára, édeskésre pároljuk, a levét elpárologtatjuk. Beletesszük a húsdarabokat, addig kevergetjük, amíg ki nem fehérednek. Sózzuk és borsozzuk, szórunk rá rozmaringot és kakukkfüvet, öntünk alá bort vagy vizet, lefedjük.
Kis tálkában elegyítjük a tejfölt, a mustárt, a cukrot és a lisztet 1 dl hideg vízzel, majd a ragura öntjük, megkeverjük. Visszatesszük rá a fedőt és nagyjából 10 perc alatt puhára főzzük. Ha szükséges, sót és borsot adunk még hozzá.
Közben megfőzzük a tésztát a zacskón lévő utasítás szerint, leszűrjük, a főzőléből felfogunk bő félcsészényi mennyiséget.
Tálaláskor összekeverjük a tésztát és a szószos húst, ha kell, öntünk hozzá a félretett főzőléből is.

9 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Köszi, már vittem is az ötletet :-)

Bianka írta...

Ezt jövőhéten meg kell főznöm :)

Ottis írta...

Jól hangzik!

Rékamanó írta...

Hmm! fincsi egész jól hangzik meg is éheztem.:))

Tücsök Bogár írta...

Jaj, én úgy szorítok a rozmaringodnak. :) Az enyém még bírja, remélem túlélik a kísérletet.

Kati írta...

De finom lehet, szeretem az ilyen könnyű tásztákat.

Jutka írta...

Finom lehet!

Éva írta...

Nagyon jól néz ki, biztos finom!

Kata írta...

Köszönöm mindenkinek!:)

Tücsök, én is reménykedek, hogy megmarad a bokrom!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin