2011. március 9.

Tojásos brokkoli


Élek még!!!!!:) csak ilyen, a képen látható és hozzá hasonló, egyszerű ételeket eszünk, meg olyanokat, amiket már feltettem a blogra. A múlt hétvégén volt néhány fogás, ami majd felkerül ide, csak meg kéne írni a recepteket is mellé. Túl sok minden jött most össze, ami jelenleg fontosabb a blognál, de visszatér majd egyszer a rendszeresség is, legalábbis remélem...

A képen látható étel a mai ebédünk; fontos szempont volt, hogy előre összeállítható legyen, és minimális idővel később tálalható. Na, ez olyan, és ráadásul finom is! Az ötletet az unokahúgomtól loptam, köszönöm neki! Kicsit továbbfejlesztettem, tojás nélkül köret volt, így pedig egytálétel lett belőle.

Hozzávalók 2-3 személyre:

50 dkg brokkoli
házi/bolti ételízesítő
5 tojás

4 dkg liszt
4 dkg vaj/margarin + kevés a tepsi kikenéséhez
5 dl tej
10-12 dkg reszelt sajt
őrölt szerecsendió
só, bors
1 tojás

A brokkolit kisebb darabokra vágtam, a vastagabb szárakat meghámoztam, feldaraboltam, az egészet megmostam. Vizet forraltam sóval és házi vegetával, a zöldséget roppanósra főztem benne, majd kivettem. (A levéből krumplikrémleves lett, kár lett volna kiönteni.)
A tojásokat keményre főztem.

Elkészítettem a sajtos besamelmártást. A vajat megforrósítottam, beleszórtam a lisztet, habzásig kevertem. A tejet közben felmelegítettem, hozzáöntöttem. Kézi habverővel simára kavartam, beleszórtam a sajtot. Sóztam, borsoztam, reszeltem bele szerecsendiót, kb. 5 percig lassan rotyogtattam, elzártam alatta a hőforrást. Levettem és gyors mozdulatokkal belekevertem egy egész tojást.

Kisebb tepsit (28 x18 cm) kikentem vajjal, beleosztottam a brokkolit és a szeletelt főtt tojásokat, picit megsóztam és megborsoztam. Ráöntöttem a sajtszószt, majd 200 fokos sütőben addig sütöttem, amíg a teteje szép piros nem lett.

8 megjegyzés:

Anazar írta...

Egyszerű, de nagyszerű!

Kati írta...

Megkívántam, annyira mutatós.

Anikó írta...

Már akartam is bejegyzést írni, hogy kicsit eltűntél és hogy mi van, remélem semmi baj.
Jó ez a brokkolis recept, én szoktam olyan egyszerűen is, hogy a forró párolt brokkolira vagy karfiolra fokhagymás tejfölt locsolok és rengeteg reszelt sajtot szórok, esetleg sült bacon kockákat is a kisült zsírjával csepegtetve.
Látom jön az új Kifőztük is, majd figyelem:-))))

Tálaló írta...

Nagyon szeretem a brokkolit.S sokszor a legegyszerűbb ételek a legfinomabbak.

Ottis írta...

Jó kis recept, megjegyzem!

Ottis írta...

Úgy értem, megjegyzem magamnak :) Hirtelen visszaolvastam, nézem elég furának jött ki, bocsi!Szóval tetszik a recept, mentettem!

Bianka írta...

Jó lehet. Vajon milyen lehet karfiolból?

Kata írta...

Anazar, köszi!

Kati, akkor készítsd el, könnyen és aránylag gyorsan megvan.

Anikó, aranyos vagy!:) nem mondom, hogy problémák nélkül vagyunk, de megoldódni látszanak... A Kifőztük is jön, icipici türelmet kérünk még mindenkitől!

Tálaló. köszi! tényleg egyszerű étel, de a színei tökre feldobták.

Ottis, ugyan, nem gondolok én semmi rosszra:) vigyed a receptet nyugodtan!

Bianka, biztos vagyok benne, hogy ugyanilyen jó lesz abból is; én szoktam rakott karfiolt hús helyett tojással készíteni, és az is nagyon finom.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin