2011. július 7.

Ribizlis sárgabarackdzsem (+ helyzetjelentés)




Nagyon régen írtam utoljára, pedig isten bizony főzök, nem éhezünk:))
Mentségül néhány dolog, ami miatt kevesebbet vagyok mostanában:

- Nyár van, még ha az időjárás nem is tudja időnként. Tele van a piac zöldségekkel. Főzés előtt pedig sokszor csak megnézem, mi van itthon, készül belőle valami finomság, sőt néha le is fényképezem. Néhány nap múlva, ha meg akarom írni, már halvány lila fogalmam sincs, hogy mi volt benne... gondolom, más is járt már így:)

- Befőzünk ezerrel! Szerencsére az idén van gyümölcs bőségesen, nem kell visszatartani magamat. Ami megterem a kertben, az bekerül üvegbe, vagy aszalódik, vagy a mélyhűtőben csücsül felhasználásig.

- Ritkán főzök új dolgokat, a blogomon lévő kb. 500 recept kiváló alap szerintem menük összeállításához:) ha mégis sikerül valami izgalmasat kitaláljak, akkor az a Kifőztükbe készül.

A héten azonban hirtelen ötletből főztem egy finom lekvárt, amit meg kell osszak veletek, jövőre direktben is készül majd nálam.

Szedtem kevés ribizlit a kertben a sárgabarack mellett, ami önmagában nem igazán lett volna elég semmihez. Lelki szemeim előtt megjelent egy pöttyös baracklekvár, amely kevés idő múlva már üvegben (és kenyéren) landolt.

Hozzávalók 3 kisebb üveg lekvárhoz:

1,1 kg sárgabarack
20 dkg ribizli
35 dkg cukor
1 csomag dzsemfix 3:1

A gyümölcsöket megtisztítottam, a barack héját lehúztam, kimagoztam, rusztikus darabokra vágtam.
Lábosba tettem a barackot, rászórtam a cukrot és a dzsemfixet, kevergetve felforraltam. Beletettem a ribizliszemeket, és onnantól még 3-4 percig rotyogtattam. Tiszta üvegekbe szedtem, kupakot csavartam rájuk, majd 10 percre tetejükre fordítottam az üvegeket. Az idő leteltével talpukra fordítva tettem őket a kamrapolcra, a maradékot pedig egy kis tálba.
Nagyon finom lett!

5 megjegyzés:

sedith írta...

Milyen isteni lehet!:)

Éva írta...

Valóban régen jelentkeztél! Ahogy írtad a felmentésedet, megértelek az a jó ha sok a gyümölcs azt viszon nem vár halasztást! Nagyon guszta lett a lekvár!

Anikó írta...

Már akartam írni, csak nincs valami baj, aztán gondoltam nyaralsz, gondoltam a Kifőztükre is -már alig várom az újabb számot-szóval a befőzések, igen most mindenütt ez megy, nálam is.
Örülök, hogy minden rendben nálad, guszta a lekvárod:-))))

Bianka írta...

Fenséges

Kata írta...

Edith, köszi, tényleg az!:)

Éva, köszi!

Anikó te tündér vagy!:) És akkor bizonyára te sem unatkozol...

Bianka, kösz!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin