2010. május 28.

Pirosra sült újkrumpli


Nem először készült és nem is utoljára ez a köret; szerintem magában is meg tudnám enni, csak akkor duplázni kéne az adagot. Belül vajpuha, kívül ropogós, egyszóval isteni finom! Mondtam már, hogy nagyon szeretem az újkrumplit?:)

Az eredeti receptet itt találtam. Én nem akartam megtörni a krumplikat, inkább csak megdolgoztam kicsit egy hegyes villával, illetve a sütési időt növeltem meg 10 perccel, mert nekem így lett igazi. Amikor először készítettem, kicsit tartottam attól, hogy megég rajta a paprika, de nem, tökéletes!

Hozzávalók 2 újkrumpli imádó részére:

60 dkg nagyobb diónyi nagyságú újkrumpli
1 teáskanál pirospaprika + némi csípős is mellé
tengeri só
frissen őrölt bors
2 evőkanál olívaolaj

A krumplikat alaposan megmostam, de a héjukat meghagytam. Egy lábosban sós vízben 10 perc alatt előfőztem őket, leszűrtem, egy konyharuhában megszárítottam.
A sütőt előmelegítettem 200 fokra. Egy közepes tepsibe - akkora legyen, hogy a krumplik egymás mellett elférjenek - beleöntöttem az olajat. Beleszórtam a krumplit, villával mindegyiket megszurkáltam, összeráztam, hogy mindenhol olajosak legyenek. Sóztam, kicsit borsoztam, rászórtam a paprikát is, majd újból alapos rázás következett.

Beletettem a sütőbe és 30 perc alatt ropogósra sütöttem. Bármilyen sült mellé tökéletes.

14 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Épp tegnap válogattam ki 2 kilócska pici újkrumplit :-D

Nyami...

Bianka írta...

Ez valami brutál csodálatos. Hogy sülhettek ilyen fenségesekre. El is mentettem gyorsan

jókaja írta...

Tegnap vacsoráztunk ilyet, igazi mogyoró méretűekből.
Ez az, ami mellől nem hiányzik a hús :-)

Liza írta...

Isteni finom lehet, legközelebb én is így sütöm!

Garffyka írta...

Na tessék, ma néztem az újkrumplit a zöldségesnél, aztán végül nem vettem. Hiba volt, holnap reggel mehetek megint vásárolni :)

Kata írta...

Viki, akkor hajrá!

Bianka, tényleg ilyen volt, nem a photoshop műve, hanem a pirospaprikáé:)

Jókaja, akkor te tudod, hogy milyen:)

Liza, várom majd, nektek hogy ízlett.

Garffyka, látod, én nem hagyom ott soha az újkrumplit...nagyon-nagyon szeretjük!

egycsipet írta...

Ínycsiklandóóó! :)))

Timtom írta...

Hálálkodom!
Köszönöm a receptet! Én újkrumplit még csak petrezselymesen csináltam, no de most ezt nem lehetett kihagyni! Itt mosolyognak rám (igaz ilyenkor bűn ilyet enni, de pucoltan vettem a krumplit, s holnapra estére már megbuggyant volna), s ISTENI! Hamar el fog fogyni :) és felkerült az étlapunkra :)
Köszönöm még1x!

Timtom írta...

Ebben a pillantabn jött Apától a komment a krumlihoz: "Anya! Ez jól sikerült!" :D

Kata írta...

Csipet, igen, tényleg az:)

Timtom, nagyon szívesen, örülök, hogy ízlett mindnyájatoknak! nálunk is sikert aratott.

ildikebak írta...

Kata , a hétvégén kétszer kellet csinálnom mert olyan finom lett, ropogós, piros ISTENIIIIIIIII ! köszi a receptet :-)

Kata írta...

Ildike, nagyon örülök, hogy ennyire bejött nálatok is, nekem az ilyen visszajelzések a legkedvesebbek:)

Gyöngyi írta...

Ha kemencében sül, még finomabb:))) nyam, nyamm..

Kata írta...

Gyöngyi, nekünk kemencénk nincsen...még... A férjemet ismerve nem biztos, hogy nem lesz:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin