2009. május 13.

Rosszlányok tésztája


Elővettem Jamie Oliver könyvét (a vacsorásat), hogy valami finom tésztát keressek benne. Jelentem, sikerült, találtam egy jó tonhalasat.

Hozzávalók 2 személyre:

1 jobb minőségű tonhalkonzerv, 20 dkg penne tészta, 2 szardellafilé, 2 gerezd fokhagyma, 1 maréknyi kapribogyó, fél maréknyi olajbogyó (feketét írt, de nekem nem volt csak zöld ), 1-2 paradicsom, kicsi fehérbor, petrezselyemzöld, só, bors, olívaolaj, 1 kisebb marék friss bazsalikom, fél citrom héja és leve, chilipaprika ízlés szerint

Az előkészítéssel kezdtem, maga a főzés nagyjából 20-25 perc.
A konzervet lecsöpögtettem, egy kis tálba tettem. A bazsalikomleveleket apróra vágtam, rászórtam egy kis sót és borsot, a halra tettem. A citrom héját is ráreszeltem, a levét rányomtam, locsoltam még egy kis olívaolajat és összekavartam.
A fokhagymát, a chilipaprikát és az olívabogyót apróra vágtam, a paradicsomot kockákra
Feltettem a vizet a tésztának. Egy serpenyőben 3 kanálnyi olívaolajat forrósítottam. Beletettem a szardellát, szétkevertem. Hozzáadtam a fokhagymát, az olívabogyót és a chilit, kis lángra tettem, kevergettem nagyjából 2 percig. Erre tettem a paradicsomot, a bepácolt halat és egy lötty fehérbort, forrpontra hevítettem, majd újra kislángon hagytam jó 5-6 percet párolódni. A végén még kapott kicsi sót és borsot.
Eközben gyakorlatilag a tészta is megfőtt. 1 merőkanálnyit kivettem a főzőléből, majd a tésztát leszűrtem és a szószba raktam. A petrezselymet apróra vágtam, hozzákevertem. Tettem még hozzá a főzőléből (főleg mert az időzítés nem sikerült pontosra, nem érkezett meg idejére a 2. fő).
Jót ettünk belőle!

6 megjegyzés:

Ancsika írta...

Na, ez nálam tuti befutó!!!! :)

sedith írta...

Aha, szóval a halas tésztasaláta! Egzotikusabb, mint az én krumplim, az már biztos, de finom is lehetett! Mondjuk, magamnak ugyanígy készíteném el, a férjemnek viszont ki kellene hagynom a bazsalikomot. Azonkívül... Nyamm... :)

trinity írta...

Nagyon fincsi!
De miért rosszlányoké?:)))

Kata írta...

:)))

Edit, nem tudom, milyen bazsalikom nélkül, de én jó sokat tettem bele - ez még a tavalyi, benne volt mélyhűtőben, hál istennek olyan, minha új lenne - de így, ahogy leírtam, tuti jó!

Trinity, Jamie is ezt firtatta a recept bevezetőjében, de neki sem derült ki egyértelműen...ez a recept olasz nevének fordítása."Pasta puttanesca"

duende írta...

Már a címe is jó! :)))

És a kaja is, szeretem a tonhalas tésztát.:)

erős ildikó írta...

Hát akármi köze is van a rosszlányokhoz, én szívesen bevállalnám...
Igazság szerint már régóta készülök valamilyen tonhalas tésztát csinálni, de még ehhez sem jutottam el...

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin