2009. május 8.

Hagymás cipócskák


Chéf Vikinél olvastam a hagymás kenyeret, Trinitynél a bagettet, nem mehettem el mellettük csak úgy szó nélkül. Már csak azért sem, mert itthon meglehetős hagymamánia van, ráadásul régebben többször is sütöttem ilyen kis péksütiket, mindig nagy sikere volt.
Krumplipelyhes változatot sütöttem volna, de nyúltam érte a kamraszekrénybe, hűlt helye volt. Kezembe akadt viszont a zabpehely csomag és eszembe jutott, hogy a múltkorában a hihetetlen kenyérben jó állagot adott a lisztje. Egyből vettem a kávédarálót és 10 dekát ledaráltam lisztnek belőle, utána már csak sakkozni kellett a többi hozzávalóval. Jó sok folyadékot vett fel (1 decivel többet, mint egyébként szokott), ez valószínűleg a zablisztnek köszönhető. A végeredmény egy finom, puha, laza bélzetű, szerintem kicsit egészségesebb zsömleféle lett.

Hozzávalók:

10 dkg zabpehelyliszt, 2 dkg tk. rozsliszt, 38 dkg BL-80 kenyérliszt, 2,5 dkg friss élesztő, 1 dl tej, 2,5 dl víz (nekem ebből 1 dl savó volt, a joghurt készítéséből maradt, el szoktam tenni, kelt tésztákhoz használom), 1 csipet cukor, 3 mokkáskanál só, kevés őrölt kömény
3 evőkanál olaj, 1 közepes vöröshagyma apróra vágva
a tetejére kevés tej megkenni

Először a hagymát kell megdinsztelni az olajon, puhára, félretenni, hagyni, hogy kicsit hűljön.
A langyos tejbe beletettem a cukrot és az élesztőt, felfuttattam. Közben kimértem a liszteket, hozzátettem a sót és a köményt. A közepébe tettem az élesztős tejet, hozzáöntöttem a többi folyadékot és a dagasztóval elkezdtem kidolgozni. Hozzátettem a hagymás olajat, készre dagasztottam. A tészta alá szórtam kevés lisztet, és kézzel cipóvá formáltam.
Letakarva duplájára kelesztettem, nagyjából egy szűk óra alatt.
Akkor kicsit átgyúrtam, 8 felé osztottam, hosszúkás cipókat próbáltam belőlük alakítani, több-kevesebb sikerrel. Sütőpapíros tepsire tettem, bevágtam a tetejüket, letakarva 30 percig hagytam kelni. Közben a sütőt bekapcsoltam 200 fokos alsó-felső sütésre, tettem a sütő aljába egy pici edénybe vizet, gőzölögni - ezt a sütés félidejében kivettem. Megkentem a bucikat egy kis tejjel, betettem a sütőbe, 30 perc alatt sültek meg.


5 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Hmmmm, gyönyörű!

Ugye milyen klassz benne a hagymaíz?

Kata írta...

Viki, gyönyörű az a te kenyered volt, ebben inkább belbecs van. Ez volt az, amiről nálad kommenteltem, régi elfelejtett íz, a fiúknek nagyon bejött most is:))

erős ildikó írta...

Aha, ezt emlegetted tegnap! Azért, remélem, csak ettél Te is belőle! (Mert remekül néznek ki!)

Kata írta...

Napmátka, én is megkóstoltam...a fiúk meg ették:)

duende írta...

Még sosem csináltam hagymás kenyérkét, de azt hiszem, itt az ideje! nagyon guszták! :))

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin