2009. december 28.

Mogyorós stangli


Latsia receptje alapján készült. Nagyon könnyen elkészíthető és nem utolsósorban nagyon-nagyon finom. Nálam szegény előkészített tészta 3 napig dekkolt a hűtőben, de semmi baja nem lett. Az eredeti adagot rögtön dupláztam, így is alig van már belőle. Úgy gondoltam, ki fogom próbálni dióból is.

Hozzávalók nálam:

20 dkg darált mogyoró
20 dkg liszt
20 dkg vaj
10 dkg cukor
1 csipet só
(1 kanál tejföl)

1 tábla Tibi étcsoki + 1 evőkanál étolaj

A mogyorót összekevertem a liszttel, a cukorral és a sóval, hozzámorzsoltam a darabokra vágott vajat is. Nekem kellett még bele 1 kanál tejföl, mert enélkül nem akart összeállni. Hűtőbe tettem, azután fél óra helyett napokra a hűtőben felejtődött. Amikor kivettem, kicsit hagytam szobahőmérsékleten állni, majd ujjnyi vastag rudakat sodortam belőle, 4-5 cm-es darabokra vágtam.
Légkeveréses sütőben 200 fokon nálam 12 percet sültek.
A csokit összeolvasztottam az olajjal, a rudak mindkét végét belemártottam. Néhányat pőrén hagytam, mert a lányomnak úgy jobban ízlett.

8 megjegyzés:

Belly írta...

Én is szemeztem már vele.Olyan jónak néz ki,mert szeretem a mogyorót.

Macus írta...

Mi is elkészítettük a recept alapján karácsonyra. Fincsi volt tényleg.

Ami írta...

Ezt a sütit okvetlenül ki fogom próbálni. Mondjuk szilveszterre :)

Raindrop írta...

Tegnap megettem egyedül 2 nagy zacskó héjas mogyorót, és közben végig arra gondoltam kéne valami mogyorós sütit sütni.
Azóta imádom a mogyoró-csoki párosítást, amióta az egyik barátom hozott amerikából olyan csokibonbont, amiben sós mogyoró töltelék volt. Na olyan finomat ritkán lehet enni... :)
Kiírtam a receptet, köszi!

Jade írta...

Csodajol nez ki ez is!

Latsia írta...

Nahát ezt most láttam, de szépek lettek!:-)

Kata írta...

Hát azt nem tudom eldönteni, hogy szépek voltak-e, de hogy isteni finomak, az tuti:))

Notburga írta...

Finom!!!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin