2009. december 22.

Puha mézes


Ezt a mézest évek óta sütöm, mióta rátaláltam első netes barangolásaim alkalmával. Nem tudom, kinek köszönhetem, de nagyon örülök neki; tényleg puha, már akkor is, amikor kikerül a sütőből, és utána is, amikor már bezártuk a kekszes dobozba. Évekkel ezelőtt, amikor még kicsik voltak a gyerekek, akkor novembertől februárig általában mindig volt belőle itthon, most már akkora választék van aprósütikből is, hogy 2 adagnál azért nem sütök többet belőle, igaz ugyan, hogy ez alkalmanként 6-7 tepsit jelent...
A fűszerezésen változtattam, mert az én ízlésemnek sok lett volna 2 evőkanálnyi ekkora adaghoz, de ez az én véleményem. A cukorból is levettem 5 dekát, nem muszáj nagyon édesnek lennie. A liszthez viszont ragaszkodom, mert ezektől lesz a legfinomabb ízre és állagra is; lehet cserélni másfajta teljes kiőrlésűre vagy esetleg csak finomlisztre is, de mindig más lesz az eredmény.

Tegnap este elkészült az idei 2. adag. A lányom feladata szokott lenni a díszítés, most ez kicsit késik, mert még nem tudott hazajönni, de majd próbálunk fotózni azokból is.

Hozzávalók:

125 g méz
125 g vaj vagy margarin
3 tojás
1 citrom
200 g porcukor
250 g finomliszt
250 g teljes kiőrlésű rozsliszt vagy Graham-liszt
1 teáskanál szódabikarbóna
csipet só
összesen kb. 3 kávéskanál fűszer: mézeskalács-keverék, fahéj, szegfűszeg, gyömbér, ánizs, narancshéj... ízlés szerint

Először a mézet a zsiradékkal jól összemelegítem, félreteszem hűlni (ilyenkor hidegben gyorsan megy a kinti levegőn, 2-3-szor átkeverve).
Egy kisebb tálban összekeverem a kétfajta lisztet, a sót, a szódabikarbónát, a mézes fűszereket, a citrom lereszelt héját.
A tojásokat a porcukorral robotgéppel összekeverem, majd hozzáöntök 2 evőkanál citromlevet, azzal tovább keverem. Beleteszem a már kihűlt mézes vajat vagy margarint, majd apródonként a lisztes keveréket is, alaposan eldolgozom. Folpackkal letakarom, hűtőbe teszem 6-8 órára, de akár napokra is ottmaradhat.

Amikor előveszem, kb. ötödét kiveszem, lisztes deszkán átgyúrom, gondosan átlisztezem a deszkát újra, és kicsit a tetejét is lisztezve kinyújtom kb. 2 mm vastagságúra. Kiszúrok belőle tetszőleges alakokat, a maradékot összegyúrva visszateszem a hűtőbe. Így járok el az egész tésztával. Gyorsan lehet vele haladni, ha jó hideg a tészta. A végén összegyúrom a maradékokat, itt már jobb, ha olyan a forma, aminél kevés maradék tésztával számolhatunk (én a háromszög formát preferálom ilyenkor).
180 fokos légkeveréses sütőben kb. 6-7 perc alatt sül meg egy tepsinyi. Figyelni kell, nehogy megégjen!

Én úgy szoktam csinálni, hogy előveszek 5-6 sütőpapírt, van 3 tepsim, először a sütőpapíros tepsiket töltöm meg, utána simán ráteszem csak a papírra. Amikor leborítottuk a kész sütit a tepsiről, akkor a sütőpapíros adagokat egy határozott mozdulattal rá lehet húzni a tepsire, mehet nemsokára a sütőbe. Ez azért jó, mert akkor folyamatosan egymás után lehet sütni a sütiket, nincs üresjárat közben. Ha valaki olyan szerencsés, hogy van mellette egy kukta, akkor enélkül is gyorsan halad munka:)

2 megjegyzés:

erős ildikó írta...

Nagyon tetszik a mézes recepted, kipróbálom!
Örömteli, szép karácsonyt, gasztroélményekben (is) gazdag napokat kívánok Neked és Szeretteidnek!

Kata írta...

Napmátka, köszi:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin