2011. május 18.

Halburger fehér mártással


Még a februári Kifőztükben jelent meg a recept, a hamburger-gyűjtemény részeként. Kifejezetten finom volt, most, hogy eszembe jutott, csinálok is a napokban egy adagot belőle:)

Bármelyik puffancsba illik (az újságban többféle volt belőle), én a sajátomba tettem. Akár halfasírt is lehet a halpogácsából, sült krumpli kíséretében. Kipróbáltuk, nekünk mindkét módon ízlett, de akár ötvözhetjük is: puffancs, halpogácsa, mártás és sült krumpli, mint a gyorséttermekben:)

Hozzávalók

a halas pogácsához:
50 dkg (mélyhűtött) halfilé
1 tojás
2 csapott kávéskanál só
frissen őrölt bors
1 teáskanál mustár
1 evőkanál citromlé
1 közepes vöröshagyma
néhány szál petrezselyemzöld
kevés citromos bors (elhagyható)
4-6 púpozott evőkanál zsemlemorzsa

a mártáshoz:
6 evőkanál majonéz
6 evőkanál tejföl
1 teáskanál mustár
csipet só
őrölt bors
1 kisebb ecetes uborka

olaj a sütéshez
salátalevél a díszítéshez

A halfilét szobahőmérsékleten kiengedjük, felszeleteljük, és aprítógépben vagy húsdarálón nem túl apróra daráljuk. Hozzátesszük a tojást, a sót, a borsot, a mustárt, a citromlevet, az apróra vágott vöröshagymát és a petrezselyemzöldet, és ha van, akkor a citromos borsot is. Villával jól összekeverjük. Végül hozzáadagoljuk a zsemlemorzsát is; ügyeljünk arra, hogy lágy állagot kapjunk a végére, olyat, ami még kicsit folyós, de azért van tartása.
Serpenyőben melegítsünk 1 cm magasságú olajat.
Gondolatban osszuk 8 részre a masszát. Egy-egy adagot tegyünk a közepesen meleg olajba. Villával nagyjából 10 cm átmérőjűre lapítjuk és kerekre igazítjuk, majd mindkét oldalát szép pirosra sütjük.

A mártáshoz kis tálban az uborka kivételével összekeverünk minden hozzávalót alaposan, a végén hozzátesszük az apróra vágott uborkát.

A puffancsot langyosra melegítjük, kettévágjuk, beleteszünk némi salátalevelet és egy halpogácsát, majd meglocsoljuk a mártással.

A blogomon található még "álarcos" sima hamburgerpogácsa is.

3 megjegyzés:

Hobbychef írta...

Szeretem a halat: édesvízit, tengerit, sütve, dinsztelve, grillezve, olajosan, mártással stb., de hamburgerként még nem ettem. Érdekes, kipróbálom.

Bianka írta...

Mesésen néz ki, imádnám

Éva írta...

Nagyon guszta,szívesen elfogadnék most kóstolóba !

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin