2013. december 30.

Narancsos csirkemell

Olvasgatás közben "gyöngyszemre" bukkantam:) a recept a tavaly decemberi Kifőztükben jelent meg.




Hozzávalók 2 személyre

35 dkg csirkemell
3 evőkanál friss narancslé
1 ág friss rozmaring
1 evőkanál vaj
1 evőkanál olaj

őrölt bors
a répakörethez: 
3 közepes, zsengébb répa (esetleg bébirépa)
2 evőkanál friss narancslé
1 evőkanál vaj

frissen őrölt bors
1 kávéskanál cukor
a rizsgolyóhoz: 
1 dl rizs
1 teáskanál aprított vöröshagyma
1 evőkanál olaj

őrölt bors
5 dkg reszelt sajt
1 kis csészényi reszelt répa
2 kicsi tojás
néhány szál petrezselyemzöld
5-6 rozmaringlevél
1-2 evőkanál liszt
3-4 evőkanál zsemlemorzsa
1-2 evőkanál szezámmag
a sütéshez: 
olaj

A megmosott, lecsöpögtetett rizst a forró olajon kevergetve átpirítjuk, majd amikor a rizsszemek szétperegnek, hozzátesszük a felaprított hagymát. Felöntjük 2 dl vízzel, sóval és borssal ízesítjük, majd lefedve addig pároljuk, míg a rizs az összes levet fel nem szívja. Félretesszük hűlni.
A megtisztított répát kb. egy centis darabokra szeleteljük. A felmelegített vajba szórjuk a cukrot, hagyjuk 2-3 percig karamellizálódni, majd beletesszük a répát, és folyamatos keverés közben átpirítjuk benne. Sózzuk, borsozzuk, hozzáöntjük a narancslét, és lefedve roppanósra főzzük. Ha szükséges, közben adunk hozzá 1-2 evőkanál vizet.
A húst szeletekre vágjuk, sózzuk és borsozzuk, majd a vaj és az olaj keverékén mindkét oldalát átsütjük. Beleöntjük a narancslét, hozzátesszük a rozmaringot, és lefedve puhára pároljuk.
A golyókhoz a kihűlt rizshez keverünk 1 tojást, a sajtot, a répát, az aprított petrezselymet és rozmaringot. Vizes kézzel, evőkanálnyi adagokból golyókat formázunk belőle. Mindegyiket lisztbe, felvert tojásba és szezámmaggal kevert morzsába forgatjuk, majd bő, forró olajban megsütjük. A húst a narancsos szafttal, a répával és a rizsgolyóval tálaljuk.

Tipp: a golyókhoz a rizst előre megfőzhetjük, vagy kb. 2,5-3 dl maradék párolt rizst is használhatunk hozzá. Fűszerezzük erőteljesen, mert különben kevésbé lesz ízes a végeredmény. 

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin