2017. április 26.

Tengeri halfilé sütve, salátával

Ez volt a márciusi Kifőztük magazin másik halas fogása tőlem. Régóta kutatok jóféle tengeri hal után, ennek az ételnek az alapanyaga most az egyik négybetűs multiból van, és meglepően jól vizsgázott. A saláta a kamra és a hűtő tartalmából állt össze, nagyon illett a halhoz; jót ettünk belőle :)




Hozzávalók 2-3 személyre
40 dkg tengeri halfilé (vastag húsú, blokkban fagyasztott)
1 evőkanál vaj
1 evőkanál olívaolaj
2 csapott teáskanál színes, egész bors
1 kávéskanál fokhagyma-granulátum

1 citrom
a salátához:
20 dkg konyhakész vegyes leveles saláta
2 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál mustár
2 evőkanál fehérborecet

frissen őrölt bors
3-4 csepp édesítő vagy 1 csipet cukor
1 konzerv vörös vesebab (40 dkg)

A halat főzés előtt 3-4 órával kivesszük a mélyhűtőből, és hagyjuk kiolvadni. Papírtörlővel leitatjuk róla a nedvességet, majd fűszerezzük: megszórjuk mozsárban durvára tört borssal, sóval, fokhagymával, meglocsoljuk citromlével. 1/2 órát hagyjuk pácolódni, közben összeállítjuk a salátát.  Az olajat, a mustárt és az ecetet alaposan összedolgozzuk, sózzuk, borsozzuk, kevés édesítőt csöpögtetünk bele. Beleforgatjuk a salátaleveleket és a leszűrt, leöblített babot. 
A vajat meg az olajat felhevítjük, és a halszeletek mindkét oldalát nagy lángon 5-5 percig sütjük benne. Citromlével meglocsolva, a salátával körítve azonnal tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin