2009. május 27.

Díjat kaptam!


Ráadásul pont a blogszületésnapomon, és nem is 1 embertől, hanem mindjárt 3-tól: Vikitől, Duendétől és Valitól, sőt utólag még Évától is. Igazán meglepett és nagyon jólesett, hogy ennyien gondoltak rám. Ez valahol visszaigazolás, hogy nagyon rosszul nem csinálom... A megjegyzéseknél is az a legjobb, ha azt olvashatom valakitől, hogy elkészítette és igazán jól sikerült, finom volt, a családja díjazta. Itt pedig az, hogy egy másik blog írójának ilyen vagy olyan okból, de tetszik, amit csinálok.

Voltak az eltelt év során nálam is megtorpanások, hitetlenkedés, elkedvetlenedés, azután jött egy-egy jól időzített megjegyzés vagy a baráti-ismerettségi körömből egy dícséret, és akkor másnap újult erővel kezdtem neki a következő írásnak. Nyilván így lesz ez most is.

És most vagyok a legeslegnehezebb helyzetben, amikor csak 5 embernek adhatom tovább! Legszívesebben többször ennyi embernek is adnám, mert a feljegyzett gyakran olvasott blogok is sokkal nagyobb számban vannak nálam, arról nem is beszélve, hogy ezeken kívül is szívesen járok illetve járnék még jónéhány helyre, amit általában az idő hiánya akadályoz meg.

Kiválasztottam 5 embert, próbáltam olyanokat, akik tudtommal még nem kapták meg mástól. Nem fogok több embert megnevezni, mert biztosan kihagynék valakit, ami azután nekem fájna...
És olyanokat sem, akik már megkapták, de tőlem is kaphatták volna; hosszú lenne a névsor! De azt azért megjegyzem, hogy akiktől kaptam, mindenkinek simán odaadnám:)

Eve @Apple: fantasztikusan jópofa vendégváró ételeket lehet nála találni.

Citromfű: szeretem azt az egyszerűséget, ahogy a konyháját és a blogját vezeti. Sok majdnem elfeledett étel található nála, példaértékű, ahogy a hagyományos konyhát megismerteti az olvasóival.

Gabriella: vele szemben bevallottan elfogult vagyok. Amikor elkezdtem írni a blogomat, és vártam, hogy valaki jöjjön és írjon már nekem valamit, akkor ő megtette... De nem csak ezért adom neki, hanem mert megérdemli! Megismerteti velünk a holland konyhát, ahogy a hollandokkal a mienket, és ínycsiklandó finomságokat hoz gyönyörű fényképekkel.

Lilahangya: régóta figyelem, amit süt-főz 2 kicsi gyereke mellett. Extravagáns finomságokat tálal a tányérján, és csodálatosan fotózza le; az utóbbi időben pedig valósággal szárnyall, nap mint nap hoz valami fantasztikus újdonságot. Sokat kéne tőle tanuljak tőle!

Tintaleves: szeretem azokat az ételeket, amiket készít, többet is kipróbáltam, és mind nagyon finom volt. Ráadásul nála nyertem már 2 receptes újságot, olyanokat, amikhez egyébként nem igazán tudnék hozzájutni, ezért ugye nem baj, ha vele is elfogult vagyok:)))

7 megjegyzés:

trinity írta...

Gratulálok!!!

Lilahangya írta...

Nahat, koszonom szepen! :-)

Eva írta...

Kata, nagyon köszönöm ezt a meglepetést! Széppé tetted a napomat:)A blogodhoz pedig sok szeretettel gratulálok, (főleg így az 1. szülinap tájékán:)))tetszik! Folytasd csak így tovább!

Gabriella írta...

Nagyon szépen köszönöm!!! :-)))) és föleg a kedves szavakat. Igyekszem pünkösd után válaszolni.

Eva írta...

Én bizony visszasüvegeltelek!Mert tetszik, amit csinálsz!Visszatérő látogatód lettem:)

Milene írta...

Nagyon szépen köszönöm!!! A kedves szavakat is! Meghatódtam. Most komolyan:)

Kata írta...

Én is köszönöm mindenkinek! És szívből örülök, hogy örömet tudtam szerezni, remélem sikerült akkorát, amekkorát ti okoztatok nekem:))

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin