2008. augusztus 30.

Főzőverseny


A mai napon főzőversenyen vettünk részt Gyulán a barátainkkal.

Mi most a hagyományos pörkölt helyett bográcsos ragut készítettünk, ami szerintünk nagyon jól sikerült. Igaz, hogy a zsűri ezt díjjal nem jutalmazta, de az asztaltársaság egyértelmű pozitív reakciója kárpótolta a főszakácsot, jelen esetben életem párját.

Sertésragu hagymával, répával és kelbimbóval

Hozzávalók:

3 kg mangalica hús (zsíros rész nélkül)
1 dl kisütött zsír
40 dkg főzőhagyma
3 zöldpaprika (édes és csípős)
2 nagyobb paradicsom
40 dkg apró édes hagyma
1 kg sárgarépa
40 dkg kelbimbó
1 nagy csokor petrezselyemzöld
3 dl száraz vörös bor
só, bors, szegfűbors, borókabogyó

A zsíros részek kisütése után 1 dl-nyi zsíron az apróra vágott főzőhagymát üvegesre pirítottuk. Erre került rá a kockára vágott mangalica husi, pirítás után apróra vágott zöldpaprika, paradicsom, só, bors és többi fűszer. Felengedtük vízzel, kis idő után ment hozzá az édes hagyma, majd körülbelül fél fövésben a karikára vágott sárgarépa.
Amikor már majdnem puha volt a hús, akkor tettük hozzá a bort és a kelbimbót, és amikor puha volt minden alkotórész, akkor még a petrezselyemzöldet.

Nagyon finom, pikáns ízvilága lett.




A körete parti kenyér volt, amit én sütöttem. A leírása a következő bejegyzésben található.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin