2009. június 26.

Silvana mediterrán bazsalikomos tésztája


Szemeztem már régebb óta a GoodFood oldalán ezzel a recepttel. Azután pont most, amikor nincs sütőm, akkor nagyon erre éheztem. Szerencsére a mikrómnak van úgynevezett crisp funkciója, ami alulról és felülről is süt, kevesebb mennyiséget szoktam is benne készíteni, így megvalósult az áhított étel. Kicsit változtattam rajta szokásom szerint, de meg kell mondanom, felülmúlta a várakozásomat. Sőt a férjem a kevéske maradékot este elkérte magának, tehát neki is bejött!

Hozzávalók nálam:

3 pirosasra érett szép magyar paprika, 1 nagyobb lila sonkahagyma, néhány kis szelet jó erős chilipaprika, 4 fokhagymagerezd, 6 közepes érett paradicsom, 1 mokkáskanál barnacukor, 2 evőkanálnyi olívaolaj, só, bors, néhány levél friss bazsalikom, parmezán sajt a tetejére
25 dkg durum orsótészta

A paprikákat és a hagymát hosszában szeletekre vágtam, a fokhagymagerezdeket elfeleztem. A grilltálba pakoltam a chilivel együtt őket, olívaolajat öntöttem rá, megborsoztam, a kezemmel átforgattam, és addig sütöttem, amíg a paprikák színt kaptak. Közben a paradicsomokat hatodoltam, ekkor hozzátettem azt is, rászórtam a cukrot és még kevés olajat is, és kb. ugyanannyi ideig hagytam még sülni. A tésztát is odatettem főni.


Hirtelen ötlettől vezérelve a botmixeremet itt-ott belemerítettem a sült zölségmixbe, hogy kicsit folyós, de még rusztikus is maradjon az öntet. Megsóztam, kapott még egy kicsi borsot, a főtt tésztára öntöttem, kicsi olívaolajat tettem még hozzá, plusz egy kicsi főzővizet is. Összeforgattam, friss bazsalikomot és parmezánsajtot szórtunk rá a tányéron.

A férjem ebédre kapott hozzá egy kis sült húst is, én magában ettem. Nagyon finom volt!

5 megjegyzés:

szepyke írta...

Csodaszép színes étel! Én nem bírom megemészteni a paprikát sajnos, pedig biztos érdekes lehet az íze, főleg a cukor miatt!

Deborah írta...

Na mostmár nem tudom, hogy a cukkinis spaghettit vagy ezt készítsem ebédre??, de a férjemet tegnap megkértem cukkini nélkül ne jöjjön haza a bevásárlásból, így az lesz az első! Köszi a finomságokat:) Úgy néz ki többet fogok erre járni;)

Chef Viki írta...

Még a tésztánk is azonos :-) Fusilli :-))

Nyami, de isteni lehetett!

Kata írta...

Szepyke, tényleg kár:( A cukor inkább a paradicsom miatt kell bele, elveszi a fanyar ízét.

Deborah, örülök, hogy tetszenek a receptek, gyere csak sűrűn:)))

Viki, ugye, ugye????:)

erős ildikó írta...

Ez tényleg nagyon klassz lehet, köszi a receptet, én is kipróbálom!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin