2013. február 6.

Majoránnás-húsos zsömle


A januári Kifőztükben jelent meg a recept. Úti-csomagba, piknikre, uzsonnára, reggelire, vacsorára vagy csak úgy, mert finom:) bármelyik alkalomra megállja a helyét!



Hozzávalók 10 zsömléhez

a tésztához:
35 dkg liszt
10 dkg rétesliszt
5 dkg teljes kiőrlésű vagy Graham-liszt
2 evőkanál krumplipehely
2,5 dkg friss élesztő
1 kávéskanál cukor
kb. 2,5 dl tej
1 dl joghurt
2 kávéskanál só
1/2 dl olaj
a töltelékhez:
35-40 dkg csirkemellfilé
1 fej vöröshagyma
1 csokor friss vagy 1 csapott evőkanál szárított majoránna

frissen őrölt bors
csilipaprika (elhagyható)
1 evőkanál olaj
1-2 evőkanál tejföl
a kenéshez és szóráshoz: 
1 kis tojás
1 marék napraforgómag

Az élesztőt felfuttatjuk 1 dl langyos, cukros tejben.
A lisztet, a krumplipelyhet, a sót elvegyítjük, hozzáöntjük az élesztőt, a joghurtot, az ecetet és az olajat. Puha tésztát dagasztunk belőle annyi tej hozzáadásával, amennyi még szükséges. Letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük.
Közben elkészítjük a tölteléket. A hagymát felaprítjuk, a húst vékony csíkokra vágjuk. A felforrósított olajon a hagymát megpirítjuk, hozzátesszük a húst. Bőven szórunk rá borsot, és nagy lángon addig kevergetjük, míg el nem kezdi engedni a levét. Ekkor sózzuk, rászórjuk a csilipaprikát, valamint a lecsipkedett majoránnaleveleket vagy a szárított fűszert. Lefedjük és addig pároljuk, míg a hús meg nem puhul. (Ha esetleg szükség lenne rá, 1-2 evőkanál vizet öntünk hozzá.) A végén a felesleges folyadékot elpárologtatjuk, hogy éppen csak nedves maradjon a hús. Belekeverjük a tejfölt, ha kell, utánaízesítjük, és félretesszük hűlni.
A megkelt tésztát lisztezett munkalapon gyengéden átgyúrjuk, 10 egyforma darabra vágjuk, és mindet kör alakúra nyújtjuk. Közepükbe elosztjuk a tölteléket, a tésztát batyuszerűen összefogjuk, jól összenyomkodjuk, majd az illesztéssel lefelé sütőpapírral bélelt tepsire ültetjük. Letakarva 30 percig kelni hagyjuk.
Felvert tojással lekenjük, napraforgómaggal megszórjuk, és 190 fokos légkeveréses sütőben 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.

A sütőből kivéve rácson hagyjuk langyosra hűlni.


2 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Szuper!!! Nagyon szeretjük az ilyesfajta csudaságokat :-)

Kata írta...

Örülök neki!:)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin