2019. január 13.

Savanyú zöldségleves csirkemájjal




Hozzávalók
1 közepes vöröshagyma
2 fehérrépa vagy paszternák
3-4 sárgarépa
1 kisebb darab zellergumó
20 dkg (fagyasztott) zöldborsó
2 gerezd fokhagyma
40-50 dkg csirkemáj
2 evőkanál olaj
1 csapott evőkanál (zab)liszt
2 dl tejszín
1 evőkanál mustár
1 púpozott evőkanál házi vegeta vagy 1 húsleveskocka
1 teáskanál majoránna
csilipaprika ízlés szerint

frissen őrölt bors
a tálaláshoz:
citromlé
néhány szál petrezselyemzöld

A zöldségeket megtisztítjuk. A vöröshagymát felaprítjuk, a répákat és a zellert egyforma kis kockára vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. Fazékban az olajat felforrósítjuk, kissé megpirítjuk a vöröshagymát, majd beletesszük a zöldségeket. Kicsit sózzuk és borsozzuk, kevés vizet öntünk alá, lefedjük és kis lángon félpuhára pároljuk.
Közben a májat váltott vízben megmossuk, leöntjük róla a vizet, lehártyázzuk, nagyobb darabokra vágjuk.
Amikor a zöldségek már roppanósak, beleszórjuk a fazékba a zöldborsót, még legalább 5 percet főzzük kis lángon. Levesszük a fedőt, rászórjuk először a fokhagymát, majd néhány keverés után a lisztet. Felengedjük 1 dl hideg vízzel, jól átkavarjuk, majd a mustárt is hozzáadjuk, simára keverjük. Beleöntünk még nagyjából másfél liter vizet és a tejszínt. Beledobjuk a vegetát vagy a leveskockákat, belemorzsoljuk a majoránnát, sózzuk, borsozzuk, csilit teszünk bele. Amikor felforrt a leves, beletesszük a májat, lefedjük, és további 10 percet lassan rotyogtatjuk.
Tálaláskor petrezselyemzöldet szórunk a tetejére, és citromlével savanyítjuk.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin