2008. december 15.

Hacsapuri




Megint a Planétás kártya receptjeiből választottam. Már régóta szándékomban állt elkészíteni, de a hozzávaló sajtot a közvetlen környékünkön nem árulják, máshol pedig mindig elfelejtettem megvásárolni. Most viszont összeállt minden, kezdődhetett a grúz nemzeti étel projekt.

Hozzávalók:

50 dkg Anikó sajt, 2 tojás, 50 dkg finomliszt, 10 dkg vaj, 1 teáskanál cukor, 1 bő mokkáskanál só, fél mokkáskanál szódabikarbóna, 2,5 dl tej (plusz én tettem még a sajtba apróra vágott chilipaprikát is)

A leírás szerint a sajtot szeletekre vágás után áztatni kellett volna 2-5 óra hosszat (azt mondja, ha túl sós), de ezt én nem tettem meg. A vízből kivett - illetve én a szeletelt sajtot egy villával összetörtem - ez volt a legküzdelmesebb feladat, tökéletesen nem is sikerült, de szerintem nem volt probléma belőle. Hozzáadtam 1 tojást, és összegyúrtam némileg(!) homogén masszává, és beletettem saját szándékomból a chilipaprikát is.
Kimértem a lisztet, beletettem a cukrot, a sót és a szódabikarbónát, összekevertem, ment hozzá a vaj darabokra vágva, összemorzsoltam az egészet. Beleöntöttem a tejet és a másik tojást, majd összedolgoztam. Puha, jól kezelhető tésztát kaptam.
A recept szerint 2 lepényt kellett volna készíteni, de én jobbnak láttam háromfelé osztani, hogy mindnyájunknak külön adagja legyen, mert ráadásul a harmadik számú kedvezményezett csak este érkezett. Tehát háromfelé osztottam és kb. fél cm vastag köröket nyújtottam belőle. A tészta közepére tettem a sajtot, a szélét pedig harmonikaszerűen összefogtam, és behajtottam a tészta közepéig, rányomkodtam.
A sütésre két variációt adott meg, én a sütőben sütést választottam, mivel az kényelmesebbnek tűnt. Tehát a sütőt előmelegítettem 180 fokosra, és sütőpapíron 25 perc alatt kicsit megszínesedve megsült. (A másik mód: kevés olvasztott vajjal kikent serpenyőbe tenni úgy, hogy a hajtogatott oldal legyen alul, fedő alatt szép zsemleszínűre sütni az alját, majd megfordítani, és fedő nélkül sütni készre.)

Rendkívül laktató étel, én a részemet csak kétszerre tudtam megenni, mondjuk a fiúknak nem okozott gondot. Finom volt, de legközelebb jobban fűszerezném a sajtot; illetve a férjem ötlete, hogy fűszeres túróval is működne. Valószínűleg igaza van...

/Forrás: Planétás kártyák/

1 megjegyzés:

Pokrovka írta...

Szia Kata! Ez a recept jónak tünik, de az igazi grúz hacsapuri tele van jó kis juhsajttal és kicsit tocsog a zsirban. Nem igazán tudom a pontos receptet, de mivel Moszkvában lakom, van szerencsém az autentikus kaukázusi ételeket végigkóstolni. A fűszerezéssel kapcsolatban még azt tudom mondani, hogy általában vagy a koriandert használják, vagy a kaprot a sajtban vagy túróban.

Sok sikert!
Imola

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin