2009. június 4.

Megint főztünk! de még milyet...




A békéscsabai Sörfesztivál csülökpörkölt főző versenyén az idén is nagy volt a forgatag, több, mint 100 csapat főzött bográcsban.
A férfiak főztek, mi lányok támogattuk őket lelkesen, 1-1 meggyes sörrel a kezünkben, valamint szóval is tartottuk őket:)





A nagy főzések már évek óta mennek a baráti körben, először csak magunknak főztünk hétvégeken, kirándulásokon, pörköltet, halászlét, grill ételeket. Tavalyelőtt merészkedtünk ki először versenyre, pont az imént említett alkalomra. Miután 3-as csapatokat kellett nevezni, a fiúk lettek benevezve, de ugyanúgy a lányoknak is van egyen pólójuk, a csapat szerves részét alkotják. Persze nem nyertünk semmit sem tavalyelőtt, sem tavaly...kicsit el is voltunk kenődve, mert az étel nagyon finom szokott lenni; olyan, amilyennek a nagykönyvben le van írva; sűrű szaftos, szép színű, a hús omlós. Utána tavaly még voltunk Gyulán mangalicát főzni, ott nagyon finom ragu készült, de azt sem díjazta a zsűri.

Az idén az esélytelenek nyugalmával pakoltunk ki szombat reggel a tett helyszínére. A jelszó az volt, hogy főzzünk egy jó ebédet és érezzük jól magunkat! Teljesen lazára vettük, a délutáni eredményhirdetés idején is mindenki jött-ment, jókat mosolyogtunk, hogy az immár sokszorosára duzzadt különdíjakat is mind más csapatnak osztották ki. Azután jött a 3. hely kihirdetése, és a mi asztalszámunkat mondták be...alig akartuk elhinni! Kaptunk ajándékot és egy meghívást az idei gyulai mangalica főző versenyre!
Így eldőlt, hogy ott is főzni fogunk, kezdődhet a gondolkodás, mi legyen az idén a "pályamű".


Szemben áll fotómasinával a kezében a krónikás:)


(Utóirat: azért sütöttem az alkalomra egy adag sajtos pogácsát, hogy én sem tétlenkedjek...)

12 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Héééé, ez igen! Gratulálok :-))

Tavaly voltam, idén kihagytam a fesztivált! De most megnéztelek magamnak :-))

Ez volt a titka: a totális lelazulás, és az érezzük jól magunkat. Meg is lett az eredménye!

Mehike írta...

Grt a csapatnak.a képek alapján nagyon jól érezte magát a társaság

trinity írta...

Gratulálok én is, jó hangulata van egy ilyen közös főzésnek!!

Kata írta...

Köszi lányok:)
Tényleg jól éreztük magunkat, a kaja finom volt, és még nyertünk is vele egy kicsit.

erős ildikó írta...

De jó, hogy részt vesztek ilyesmiben! Biztos nagyon jó a hangulat...nem is helyezés számít! De persze, hogy az is! Gratulálok!

duende írta...

Éljen, éljen, éljen! :)
Klasszak vagytok! :)

Nem is ilyennek képzeltelek... Szőkének.

Kata írta...

Tényleg jó ilyenben részt venni, egészen más, mint csak úgy végigmenni a bográcsok között.

Duende, szőke nem voltam még soha:) Így most már megismerjük egymást, ha találkozunk:)))

duende írta...

Igen! :)

Renata Kalman írta...

Jó buli lehetett!
Az utolsó képen vagy rajta?

Kata írta...

Reni, az utolsó előttin.

Renata Kalman írta...

Jó-jó! Még egyszer végigolvastam, korán keltem...:)
Meg a pogácsára koncentráltam...

Kata írta...

Arra a pogácsára lehet is koncentrálni, mert isteni finom, csak ugye 10 dkg kivételével (ami rozsliszt volt) fehérlisztből készült. Azért ugye én is fejlődök már, egyre többet "dugok" a tésztákba a tk. lisztekből?

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin