2009. november 7.

Krumplipüré


Megint bekerül egy alaprecept. Unokahúgommal beszéltük, hogy Cipruson élő lánya - a keresztlányom - felhívta a minap telefonon, hogy a krumplipüré titkairól faggassa. Ezért úgy döntöttem, hogy ideírom, egyébként is tervbe volt már véve. Pont a múltkor gondolkoztam rajta, hogy többször hivatkoztam a blogon arra, miszerint ezt vagy azt készítek a maradék pürémből, és sosem írtam le, hogy milyen is nálunk. Pedig ahány ház, annyi szokás! Készítik hígra vagy sűrűre, tejjel, tejszínnel, tejföllel, főzővízzel; fűszerezik csak sóval vagy pluszban borssal, vegetával, szerecsendióval...ezek azok a variációk, amiket én ismerek, biztosan van több is.

Íme a mi krumplipürénk hozzávalói:

kb. 1 kg krumpli
4 dkg vaj vagy margarin
3-4-5 tetejes evőkanál tejföl
só, (szerecsendió)

A krumplit, meghámozom, kisebb kockákra vágom.

Innen számomra is két út következik:

1.
Ha otthon főzök, akkor nagyon vastag szendvicses aljú edénybe ujjnyi hideg vizet öntök, kevés sót szórok bele, beleteszem a krumplit, adagonként kicsit utánasózok, fedőt teszek rá, és puhára főzöm. Amikor készen van, a főzővíz nagy részét leöntöm róla, épp hogy nedves maradjon (amit leöntök, jó lesz pl. a zöldséges krémlevesekbe).

2.
Ha máshol főzök éppen, akkor a krumplit egy edénybe szórom, megsózom, összerázom, és annyi hideg vizet teszek a tetejére, amennyi éppen ellepi. Lefedem, felforralom, majd takarékon puhára főzöm, a víz nagy részét leöntöm róla.

Ekkor teszem rá a vajat és a tejfölt, ezekkel töröm össze krumplinyomó segítségével. Ha kell, utánaízesítem.
A tejföl mennyisége attól függ, mennyire híg vagy sűrű az az étel, amihez készítem. Ha sűrűbb, akkor a pürét lágyabbra készítem több tejföllel, ha hígabb, természetesen ellenkezőleg, sűrűbbre hagyom. Szerecsendiót akkor teszek bele, ha a főétel kevésbé fűszerezett; ha karakteres íze van, akkor legyen a püré inkább natúr ízesítésű.

Vannak, akik azt mondják, a tejföltől a püré savanyú lesz; én inkább azt mondom, savanykás, de mi mind a négyen pont ezt szeretjük benne. Nyilván fel lehet cserélni a tejfölt tejre is, a 3 nagy evőkanál tejföl nagyjából 1 dl tejnek felelhet meg.

És van olyan is, hogy a krumplihoz eleve más zöldségeket is teszek főni: pl. zellert, sárgarépát, paszternákot; ezek tovább ízesítik, a lehetőség határtalan, és kevésbé fogjuk megunni:)

Ti hogy készítitek otthon a krumplipürét?

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

érdekes! én is mindíg teszek bele tejfölt, mert sztem attól olyan "puffos" lesz. De sok vajat és tejet is keverek hozzá! :) Habos, krémes: mennyei! Számomra megunhatatlan a krumplipüré!

duende írta...

Nálam is van bejegyzés a jó krumplipüréről. Én nem szeretem benne a tejfölt. És a margarin szóba sem jöhet. Csakis igazi vaj és tej, vagy tejszín.
Tényleg ahány ház, annyi szokás... :)

lúdanyó írta...

Én is szoktam tejföllel :) Szerintem nagyon finom, svanykás íze lesz tőle. A maradék pedig lekvárral is nagyon finom!

Rékamanó írta...

Szia:))
szép napot neked.

Kata írta...

Ancsika, tényleg megunhatatlan!

Duende, látod, tényleg más mindenkinek az ízlése... Én megeszem tejjel is, a tejszínt mát nem igazán szeretném, mert az már sok lenne nekem a többi zsiradék után. Margarin ügyben nem vagyok finnyás, de nyilvánvaló, hogy vajjal finomabb. Ha "ünnep" van, akkor csak vajjal:)

Lúdanyó, a lekvár nálunk a maradékból készült krumplis nudlihoz jár:)

Ré, szia, én már csak jó éjt kívánhatok neked...

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin