2019. március 20.

Karfiolos-sárgarépás raguleves

Egyszerű, de finom, tartalmas leves, és ami nálunk nagyon fontos, hogy igazán kevés benne a szénhidrát. Próbáljátok ki bátran!



Hozzávalók 4-5 személyre
40 dkg sertéstarja
1 vöröshagyma
2 evőkanál (házi) lecsókonzerv vagy 1 zöldpaprika és 1 paradicsom felaprítva

őrölt fekete bors
1 l húsalaplé
1 csapott kávéskanál őrölt gyömbér
3 evőkanál tejföl
1 evőkanál (zab vagy barnarizs)liszt
1 sárgarépa
1–2 szál zellerzöld
1 kisebb karfiol rózsáira szedve (tisztítva kb. 50 dkg)
1 evőkanál zsír
a tálaláshoz:
aprított petrezselyemzöld

A tarját és a sárgarépát kisebb kockákra vágjuk. A felaprított vöröshagymát a zsíron megdinszteljük, rádobjuk a húst és a répát. Néhány percig kevergetjük, közben borssal és gyömbérrel ízesítjük. Sózzuk, belekanalazzuk a lecsót, felöntjük kevés vízzel, lefedjük, és addig rotyogtatjuk, amíg a hús majdnem puha nem lesz (25-30 perc).
Belekeverjük előbb a lisztet, majd a tejfölt, beleöntünk 1 dl hideg vizet, és az egészet jól eldolgozzuk. Hozzátöltjük az alaplevet, és felforraljuk a levest. Beletesszük a karfiolt, a zellerzöldet, ha szükséges, utánafűszerezzük, és készre főzzük. A zellerlevelet eltávolítjuk, és a levest forrón, petrezselyemzölddel meghintve tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin