2008. november 16.

Sárgaborsó főzelék

Indul a téli ételek szezonja, vele a szárazbab, sárgaborsó és a lencseszezon is. Én sárgaborsóval kezdtem az idényt, főzeléket főztem belőle.

Hozzávalók:

35 dkg sárgaborsó, 7 dl víz (nálam volt benne 4 dl füstölt hús leve), só, bors, 1 közepes hagyma apróra vágva, 3 gerezd zúzott fokhagyma, 2 ek zsír vagy olaj, 2 ek. liszt

A borsót alaposan megmostam, a csúnya szemeket kivettem, és 3 óra hosszára beáztattam bőséges mennyiségű hideg vízbe (lehetett volna egy egész éjszakára is, csak én elfelejtettem, akkor viszont kevesebb folyadék kell magához a főzéshez).

Egy lábosba beleöntöttem a folyadékot és a leszűrt sárgaborsót. Beleszórtam sót, borsot, a hagyma és a fokhagyma nagyobbik részét, felforraltam, és kisebb lángon puhára főztem kb. 1 óra alatt.
Közben a zsírt megmelegítettem, rátettem a lisztet, habosodásig kevertem, rátettem a maradék hagymát, és együtt pirítottam 2 percig állandó keverés közepette. Akkor levettem a tűzről, beletettem a többi fokhagymát, megkevertem, felengedtem 1 dl hideg vízzel, félretettem.
Amikor a borsó puha volt, a levéből kivettem egy kicsit, hozzáöntöttem a rántáshoz, összekevertem, és beleöntöttem a főzelékbe, felforraltam, 5 percnyi főzés után elzártam.

Megjegyzéseim kezdő főzelékeseknek:

- A száraz dolgok képesek habosodni és kifutni, ezért mindig 1-2 számmal nagyobb edénybe kell főzni, mint amibe belefér.
- A folyadék mennyiségével vigyázni kell, mert nem teljesen egyformán vesznek fel a vízből. Inkább kevesebbet kell először aláönteni, és pótolni, ha szükséges.
-A füstölt íz hozzáad az ízéhez. Ezt el lehet érni füstölt hús főzőlevével, illetve ha a rántást füstölt szalonna kiolvasztásával indítjuk.
-Ha a főzeléket nem azonnal fogyasztjuk el - én pl. a gyereknek adtam elvinni a kollégiumba -, akkor érdemesebb kicsit hígabbra hagyni, mert különben betonkemény lesz, nehezebb felmelegíteni.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Rántást csak és KIZÁRÓLAG hideg vízzel engedjük fel, mert ellenkező esetben összecsomósodik és az egész ételt elronthatjuk vele!

Kata írta...

Én is azt írtam, ha elolvasod:) azt, hogy utána később főzeléklé kerül bele, az a hőcsere miatt van, könnyebben oszlik szét a rántás a meleg főzelékben.

Száva írta...

Már nem akartam felhívni éjszaka anyukámat a receptért, mindig elfelejtem, rákerestem... aztán látom, hogy voltam már a linken, legutóbb is tőled főztem a főzit :D köszi sokszor! :)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin