2018. november 29.

Indiai sült gomba zöldborsóval


Az indiai ízek iránti kattanásom egyik újabb gyöngyszeme 😃



Hozzávalók 2 adag köretnek vagy 1 adag főételnek, párolt rizzsel tálalva
40 dkg csiperkegomba
2 marék zsenge zöldborsó (fagyasztott is lehet)
2 evőkanál olaj vagy ghee
1 nagyobb vöröshagyma
1 kávéskanál egész mustármag
1 kávéskanál egész koriandermag
csilipor (ízlés szerint)
őrölt bors (ízlés szerint)
1 kávéskanál őrölt kurkuma
1 kávéskanál őrölt garam masala
1-1,5 kávéskanál só
2 teáskanál aprított koriander- vagy petrezselyemzöld

Előkészítjük a gombát úgy, hogy egyben maradjon: a tönk alját levágjuk, és ha egészséges, körben megkapargatjuk, a kalapját meghámozzuk. Ezután a csiperkét hosszában kb. 2 mm-esre szeleteljük. A megtisztított hagymát félbe-, majd vékony szeletekre vágjuk. Innentől kezdve nagy lángon, folyamatosan kevergetve készítjük el az ételt.
A felhevített zsiradékon a mustár- és a koriandermagot kipattogtatjuk. Hozzáadjuk a hagymát, és világosbarnára pirítjuk. Beletesszük a gombát és a borsót, ízesítjük csilivel és borssal, és addig sütjük, amíg az összes levet el nem fövi; akkorra a zöldségek is megpuhulnak. Rászórjuk a kurkumát, a garam masalát meg a sót, és még 2-3 percig pároljuk. Tálaláskor korianderzölddel megszórjuk.

Tipp: zöldborsó nélkül készítve az étel paleo lesz.


Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin