Hozzávalók 2 személyre
15 dkg szezámfusilli
2,5 dkg (zab)liszt
3 dl tej
5 dkg reszelt sajt + kevés a tetejére
1 tojás
15 dkg főtt, füstölt tarja
1 kisebb salátacukkini
10–12 friss rozmaringlevél
1 kis csokor snidling
só
őrölt fekete bors
szerecsendió
vaj
A tésztát bő, enyhén sós vízben a csomagoláson lévő utasítás alapján megfőzzük, leszűrjük.
A cukkinit megmossuk, félkarikákra vágjuk. A tarját egészen pici kockákra daraboljuk. A rozmaringot és a snidlinget felaprítjuk.
2 evőkanálnyi vajon habzásig pirítjuk a lisztet, majd felöntjük a felmelegített tejjel. Kézi habverővel folyamatosan kevergetve, közepes lángon simára főzzük, kissé besűrítjük. Beletesszük a sajtot, sóval, borssal és reszelt szerecsendióval ízesítjük. Langyosra hűtjük, majd beledolgozzuk a tojást, a cukkinit és a tarját. Végül beleforgatjuk a tésztát és a zöldfűszereket is.
20 × 20 cm-es sütőtálat kikenünk kevés vajjal. Belesimítjuk a tésztás keveréket, a tetejére szórunk kevés sajtot. 200 fokra előmelegített sütőben 20-30 perc alatt megsütjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése