Hozzávalók 2 személyre
a fűszeres húshoz:
20 dkg csirkemellfilé
kb. 1 evőkanál Szafi Reform gyros fűszerkeverék
Szafi Reform kókuszolaj
a pitához:
1,5 dkg folyékony Szafi Reform kókuszolaj + kevés a kenéshez
1 csapott kávéskanál Szafi Reform Himalája kristálysó
1 dkg almaecet
1 M-es tojás
10 dkg langyos víz
10 dkg Szafi Reform csökkentett szénhidráttartalmú paleo kenyér- és péksütemény lisztkeverék + kevés a formázáshoz
a tzatzikihez:
5 db hónapos retek
1 újhagyma
1,5 dl görög joghurt
1 késhegynyi Szafi Reform fokhagyma-granulátum
1 kávéskanál só
kevés citromlé
frissen őrölt fekete bors
A húst vékony csíkokra vágjuk, sűrűn beszórjuk a fűszerkeverékkel. Alaposan összekeverjük, félretesszük.
A pitához kimérjük és alaposan elkeverjük a folyékony hozzávalókat, majd hozzáadjuk a lisztet, és összedolgozzuk a tésztát. 10 percig pihentetjük. Ezután enyhén lisztezett felületen átgyúrjuk, 2 részre osztjuk, mindkettőt 14 cm-es körré nyújtjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, a tetejüket kevés kókuszolajjal megkenjük. 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és alsó-felső sütésen 30 percet sütjük.
Közben kisebb serpenyőben, kevés olajon megpirítjuk a húst.
A tzatzikihez a retket nagy lyukú reszelőn lereszeljük, a hagymát apróra daraboljuk. A joghurtot a fűszerekkel és a citromlével ízesítjük.
Tálalás előtt a zöldségeket a joghurtba forgatjuk, és a hússal együtt a pitákba töltjük.
A hozzávalókat jó áron itt lehet megvásárolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése