2018. november 9.

Cukkinis csirkemell indiai fűszerekkel

Az indiai ételek iránti szenvedélyem még mindig tart, így született meg ez az ebédötlet is – ráadásul az akkor még szüntelenül termő cukkinit is muszáj volt felhasználni. Cukkini egész évben van, próbáljátok ki az ételt, nagyon finom lett.
A recept az októberi Kifőztük magazinban is megjelent.



Hozzávalók 4 személyre
50 dkg csirkemellfilé
60 dkg cukkini (tisztítva mérve)
1 piros színű paprika
1 nagyobb vöröshagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
1 paradicsom

őrölt bors
csilipehely
1 púpozott teáskanál őrölt római kömény
1 teáskanál őrölt koriander
1 csapott teáskanál garam masala
3–4 evőkanál olívaolaj vagy ghí
1,5 dl (kókusz)tejszín
a tálaláshoz:
20 dkg basmati rizs
1 evőkanál olívaolaj

őrölt bors
1 evőkanál aprított korianderzöld

A zöldségeket megtisztítjuk; a cukkinit, ha zsenge, csak megmossuk, ellenkező esetben meghámozzuk, kimagozzuk. A kétféle hagymát finomra aprítjuk, a paprikát és a cukkinit félbevágjuk (mérettől függően negyedelhetjük is), majd szeleteljük. A rizst alaposan leöblítjük, lecsöpögtetjük.
Serpenyőben kevés olajat hevítünk, és a csíkokra vágott húst fehéredésig sütjük benne. Közben borsozzuk, majd amikor kész, enyhén sózzuk, tálra borítjuk. Újabb adag olajon ugyanígy megpirítjuk előbb a cukkini egyik, majd a másik felét a paprikával együtt. A maradék olajon üvegesre dinszteljük a vörös- és fokhagymát, bő 1 dl vízzel felöntve tovább puhítjuk. Amikor elfőtte a levét, rászórjuk a köményt, a koriandert és a garam masalát, 1-2 percig kevergetjük. Felengedjük a tejszínnel, hozzáadjuk a félretett húst és zöldségeket. Annyi vizet öntünk hozzá, hogy majdnem ellepje a folyadék (1-1,5 dl), belerakjuk a kis kockákra aprított paradicsomot és a csilipelyhet. Lefedve addig főzzük az ételt, amíg minden puha nem lesz benne, és ha szükséges, utánaízesítjük.
Közben az olajon, folyamatosan kevergetve pergősre pirítjuk a rizst, majd a térfogatához képest kétszeres mennyiségű vizet öntünk hozzá. Sózzuk, borsozzuk, még egyszer megkeverjük, és lefedve további 10 percig pároljuk. Elzárjuk alatta a lángot, és hagyjuk pihenni, amíg a fűszeres ragu el nem készül.
A cukkinis csirkemellet korianderrel meghintve, a párolt rizzsel tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin